Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Kelemen Lajos: Csinszka: külön szándék

télén kimerevítve a képet, így fogalmaz: „Hangjuk vastag volt és nyugtató, / mint az alkonyaikor táplálkozó compó / olajos buborékjai - a nyálkás compó, / régi nevén az orvos hal, mert nyála, / mondják, meggyógyítja, ha hozzáér, a sebesült halat”. A vers a továbbiakban elárulja, hogy a hazafelé rajzó fiatalok egy fehérruhás lánynak udvarolnak. „.. .cikázott - írja Heaney - és csobbant a nevetése, / s én sebekkel dekorált, öreg csuka lettem, / ki odaúszott volna, hogy megérintse a puhaszájú élet.” Hát erről van szó; a korosodó Adynak a mutatós, nem mindennapi egyéniségű Csinszka a gyógyító, puhaszájú élet. („Hiszen nem ok nélkül volt az, hogy száz levél közül csak a magáé érintett úgy, mint elevenség, élet, melegség és őszinteség” - írja egyik levelében Ady.)

Csinszka nem égi jelenség, de nem is egészen a földé, nem keveri össze a szépet a hasznossal, ugyanakkor hajlamos a képzeltet és a valót egymásban azonosítani. Mindenesetre akiben nincs költészet, az senkiből nem csihol elő költészetet. Végre is: a valódi élet tényekben és történésekben merül ki, az igazi élet azonban elképzelhetetlen szándékok és gondolatok viharzása nélkül. Másrészt állíthatja-e bárki is, hogy egyszeri eset az irodalomban és a művészetben, ha egy mű mélysége hajszálra megegyezik a művet inspiráló személy vagy dolog mélységével? Márpedig A Kalota partjátitól az Oh, fajtám vére című versig, a Minden nagy megújhodottságomtól, a Vihar és fától, a Szerelem és ravataltól, a De ha mégis?-tői az Egy háborús virágénekig, és még tovább: számos nagy vers középpontja, indítéka, ihletője, társhőse Csinszka. Olyan egyszerű lenne hát belelátni az ő egyéniségébe, elintézni őt két jelző árán?

Nem kevesen írtak róla. Bölöni például ezekkel a szavakkal: „Csinszka akaratos, makacs, de játékos, vágyakkal teli (...) jókedvű gamin, (...) akiben a gyerekes külső s a pajzán modor ritka nagy emberséget takar.” Akarata, játékossága, vágyai: váltakozva magasztosultak fel és aláztattak porig, csak mert Ady Endréné lett. Azt ígérte, úgy fogja szeretni Adyt, ahogyan egy szentet illik: nem hazudott. Védte, óvta, gyámolította férjét (az utolsó időben Jászinál vizitált, Károlyihoz akar menni, hogy kijárjon urának egy külföldi gyógykúrára szóló lehetőségét); védte, óvta, gyámolította - és néha idegesítette a férjét; ahogyan az más emberpároknál is előfordul. Meglehet, ugyanabban a pillanatban kezdődött üdvössége és tragédiája. De ha csak egy világ van, üdv és tragédia, ez a kétfelé húzó erő kit ne tépne meg. Nagyon oda kellett volna figyelnie Elatvany báró intelmeire: „Akár hiszed, akár sem, kicsi Csinszka, szép, nagy, golyóbis szemeddel tudós disszertáció lesz belőled - ha akarod, ha nem, mindenféle lélekbúvár-, irodalmár-, történésznépség számára probléma leszel a kekk-fitos orroddal. Ezért csak jól vigyázz a problémádra, kicsi Csinszkám, az utókor minden mozdulatodra figyel.”

Úgy lett. Nem kevesen írtak róla.

Megírták, hogy nem akart a nemzet özvegye lenni huszonnégy évesen. Hogy üldözte, szinte legyűrte az örök nősülendő Babitsot. A legyűrtek szoktak ilyképp szóra fakadni? „jön Lánykó, nagy szemében hoz huncut örömöket / - mily öröm énnekem, hogy öröm vagyok én neked, / s elindítád a lankadt órát, szivemet!” S ha valóban legyűrte volna, lejegyzi Babits a Költészet és valóságot? S 1934-ben, Csinszka végbúcsújára megírja egyik legnagyobb létfilozófiai költeményét? („miért van, ami nincsen? / miért fáj, ami mindegy? / miért nagy dolog a halál? (...) Minden élő szertefut, / csak a halotthoz van út...”)

75