Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Borbély László: Kikötő délutáni napfényben
említésre méltó írásai, a Fuvarosok és a Citerás kivételével a Jelenkor hasábjain olvashatóak. Huszonhárom éves a Jégnovella megjelenésekor. Többen - élükön Szakonyi Károllyal - egyik legjellemzőbb írásának tartják, amely már a kezdetek kezdetén magán viseli azokat az elbeszélői sajátosságokat, stílusjegyeket, amelyekkel évtizedek múltán is találkozhatunk késői elbeszéléséiben. írásai még folyóiratokban jelennek meg csupán, máris szakmai visszhangot keltenek. Még meg sem jelent első kötete, 1960-ban Tüskés Tibor már méltatta a Jelenkorban. 1962-ben megjelent Lányok napfényben című első kötetéről kilenc, az 1964-ben kiadott Harlekin és szerelmese című könyvéről már tizenöt kritikát írtak. Kiemelkedő írói debütálásának egyik titka talán az, hogy olyan élettapasztalatok birtokosa, ami nagyon sok költőnek, prózaírónak egész életében nem adatik meg. A sikeres indulás másik fontos tényezőjének Tüskés Tibor azt az elbeszélő stílust tartja, amelyet Bertha Bulcsu ezekben az években alkalmazott. „Berthát eredendő írói látása, gazdag élettapasztalata, egyéni nyelvi ízei, kifejezésbeli pontossága avatta íróvá. Nem hiányoztak írói »családfáján« a minták és az ősök, ugyanakkor legelső jelentkezéséből is látni lehetett, hogy eredeti és önálló tehetség lépett színre, akit az elődöktől és a nemzedéktársaktól karakterisztikus jegyek különböztetnek meg.” Későbbi novelláiban részben továbbviszi azt a vonulatot, amelyet a Harlekin és szerelmese illetve a Lányok napfényben című kötet írásaiban elkezdett. Egyik kritikusa szerint fényük van novelláinak, a szerzőt „fényérzékeny” embernek titulálja. Bertha Bulcsu novellái más műfajban írott munkáival együtt az ő magányos forradalmának állomásai voltak - ahogyan azt Gyurkovics Tibor találóan megjegyezte. Bármihez nyúlt, mindig kiforrott írásokban nyilvánult meg. A hatvanas években szürrealisztikus elemekkel gazdagítja a regény műfaját (Füstkutyák, Tűzgömbök). Regényhősei nem a megszokott hétköznapi emberek, hanem különleges alakok; van köztük makacs asztali teniszező (A bajnok élete), aki hiába ér a csúcsra, mert addigra a társadalmon kívülre helyezi saját magát; megírja az első beatfigurát, egy teherautó-sofőrt (A kenguru), aki állandóan a volán mögött ül, mint Kerouac alakjai, és hozzájuk hasonlóan soha nem érkezik meg sehova; naturalisztikus eszközökkel, de romantika nélkül ábrázolja a hatvanas évek galerivilágának brutalitását, a nemi erőszakot, a gyilkosságokat, a rablásokat és a lopásokat (Te jössz, Lupusz). Szociográfusként megírta életművének egyik mérföldkövét (Balatoni évtizedek), melyben elsőként tárja fel a visszásságokat, a hal- pusztulást, a közlekedési hibákat, a munkások, parasztok, nagycsaládosok kiszorulását a magyar tengerről. Az interjúkészítést oly magas fokon űzte, hogy ebben a műfajban írott munkái (Meztelen a király, írók műhelyében, Délutáni beszélgetések, írók, színészek, börtönök) tankönyvek lehetnének a leendő újságírók számára. Gyurkovics Tibor azt mondta, hogy Bertha Bulcsu „cikkeinek olyan nagy hatása volt, mint amikor valaki bevág egy kézigránátot a hangyabolyba, s minden rakásra dől.” Ennek egyik legékesebb példája, az Elet és Irodalomban megjelent Kesudió cikke, melynek külön fejezetet szenteltem a könyvben.- Már említetted, hogy dacból írtad meg A gyanakvó ember című könyvet. Mekkora visszhangra számítasz?- Szeretném, ha minél többen felfedeznék a maguk számára Bertha Bulcsu életművét, bizonyos vagyok abban, hogy az országnak ma is szüksége lenne legalább 146
