Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 7-8. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 6.)

- Olyan ez az egész, mint egy fájdalmában is kiegyenlített léleknek a kővé változott sóhajtása, amelyet a természet és a művészet kristálytiszta harmóniája övez!

Ilyen mondatokat inkább Túli Jóska barátom szokott írni, amint azt olvashattam is az akkor még nyilvánosságra nem került „Dráma a Tisza parton” című darabjában. Ö azonban nemcsak szeret, de tud is deklamálni, pláne színművet írva egyenesen elkerülhetetlennek véli, míg én komikusán festek vele, akár tehén a férfi alsóneművel.

Vicces is lettem volna, ha otthoni nyilvánosság előtt mondom a fentieket. Itt azonban nyelvileg is idegen turisták, meg bizonyára helybéliek sétáltak és suttogtak körülöttem. Néhányan ugyan felfigyeltek rám s úgy tűnt nekem, mintha kommentálták volna produkciómat egymás között. Bár lehet, hogy csupán hangosságom okozott apró megbotránkozást.

Rám nézett a tolmácsnő is, mégpedig úgy, hogy a bal szemöldökét magasan felhúzta. Ezt az arcát még nem ismertem. Kérdés, rosszallás, gúny? Vagy mi? A szája szögletében viszont jóváhagyó mosoly rejtőzött. Csak annyi, akár az éppen előbúvó hóvirág. A presszóbeli jelenetre emlékeztetett, amikor nyugtázta, hogy - viselkedésemből következtethetően - túltettem magamat hirtelen riadalmamon s a váratlanul fejemre torlódó bajaimon.

Hozzáléptem és csak neki súgtam:- Szép szólelemény az, hogy ez egy ház. Ez a monstrum. Házban vagyunk. Egy házban. Mint egy lakóházban. Székes egy házban. Az Istennek a házában. Ez olyan szép, mint az óvakodó napsugár a szálloda ablakában. Gratulálok.

Esküdni mertem volna rá, hogy pirosodni kezdett az arca, de nem győződhettem meg róla, mert én is zavarba jöttem és gyorsan elfordultam. A táblán lévő, latin betűkkel írott angol szövegeket kezdtem tanulmányozni s rögtön kérdeztem is, amit nem értettem, például azt, hogy mi az alabástrom?- A márványnál puhább, könnyebben munkálható gipsz - felelt a tolmácsnő. Aztán mutogatta is a közelben s távolabb látható szobrokat és egyéb díszeket, amelyek alabástromból készültek.- És például az a mindenfelé látható, fekete-fehér, áttetsző üveg?...- Brazil ónix. Féldrágakő és közelről ilyen.

A nyakában lógó kis láncra akasztott, pénzérme nagyságú, fénylő kőlapocskát fogott két ujja között és felém tartotta.- Ilyen - ismételte, aztán visszaejtette selymes anyagú blúzára, amit pedig reggel megcsodáltam és akkor nem vettem észre ezt a medált.- Szép - dicsértem a holmit.-Varázskő - csillant meg derűsen a tolmácsnő szeme. - Hasznos például ftilzúgás ellen. - Rövidet nevetett, apró fogait mutatva, aztán ismét a táblát olvasta. Olyan gyorsan a feliratok felé fordult, mintha rejtezkedni akarna. - Nézze csak! Van itt valami magyarul is!

Belemélyedtem a szövegbe, amely arról tudósított, hogy az Ulászló király és EIu- nyadi János által vezetett magyar hadak 1444-ben átkeltek Orsovánál a Dunán és benyomultak a török által megszállva tartott Bulgária területére. Tették ezt pápai jóváhagyással, sőt, biztatásra, noha fegyverszünet, vagy ahhoz hasonló volt érvényben. A Fekete-tenger parti Várnánál megütköztek a háromszoros túlerőben lévő török sereggel, amely hatalmas győzelmet aratott a keresztény had felett. Meghalt a

110