Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Csák Gyula: Háttér (Önéletrajzi részlet 6.)
Az autó birtokba vételét egyébként apró, de tanulságos jelenet előzte meg. Amikor a szállodából a mauzóleumba indultunk, a kísérő fiatalember természetes módon előre ült a sofőr mellé, a tolmácsnő meg jómagam pedig hátul fészkelőd- tünk volna be. Mint az etikettben járatos ember, azt erőltettem, hogy jobb oldalamon üljön a hölgy, aki - szegény - már majdnem bele is unt az ellenkezésbe, amikor a sofőr derűs ábrázattal, de igen határozottan mutatta, hogy kinek, hol a helye, így kerültem az autó hátsó ülésén a jobb oldalra. A mutogatás mellé mondott is valamit a sofőr, amit a tolmácsnő úgy fordított, hogy „nálunk a vendég ül a fő helyen”. Tisztára útimarsallom képmutató stílusa. Ezek egy iskolába jártak. Káposztafejek- földközelben, hogy a sokkal jobb stílusú tolmácsnőt idézzem. A rendelkezés módjából persze kiderült számomra, hogy az igazi főnöki hely az, ahol a sofőr ül. O a kocsiparancsnok. Erről adott hírt mind a keskeny vállú fiatalember, mind a tolmácsnő viselkedése. Nem akartam bámészkodásommal zavarba hozni kísérőimet. Az elkövetkező két hétben amúgy is unalomig nézhetem őket, hát most inkább a valóságos valóság felé fordultam. Futó szemlélődés után megállapítottam, hogy Szófiában még a budapesti belvárosi szürkéhez képest is szürke és gyér forgalmú a belvárosi utca. Jóindulatom jeléül hozzágondoltam, hogy más időpontokban bizonyára színesebbnek mutatkozik. Es az is lehet, hogy rossz hangulatom rontja le a mostani képet. Megjelent a tolmácsnő a presszó bejárati lépcsőjén, észrevett és begörbített mutatóujjával intett, hogy menjek oda. Jó, hogy nem füttyentett. Kelletlenül mozdultam, de nem várt meg, csak a válla fölött szólt vissza, hogy igyekeznünk kell. Mondott valamit a két férfiúnak is, akik ettől más irányba indultak, ő pedig lépkedett a közelben magasodó székesegyház épülettömbje felé. Követtem, bár nem vitt nagy lendület. Legszívesebben nélkülöztem volna a társaságát, pláne azok után, amiket Erdei Ferencről mondott. Megengedem, hogy lehet magánvéleménye magyar politikusokról is, akárcsak Dimitrovról, de ha nem ismeri kellően a vonatkozó tényeket és nincsen birtokában árnyaló kifejezéseknek, akkor inkább tartsa meg a véleményét magának. Erről azért felvilágosítom egyszer, ha kellő idő és körülmény adódik a téma tárgyalásához. Néhány nagy lépéssel utánanyomultam, részben azért, mert mégiscsak illendőnek éreztem, hogy az oldalán haladjak, másrészt nem szerettem hátulnézetből látni. Lapos sarkú cipője, lelógó átmeneti kabátja, formátlan lába szára, kócosán kun- korodó haja semmi férfiszemet vonzót nem takart és nem kínált. Eddig is inkább másfelé nézelődtem. A vállamig ért, úgyhogy ráláthattam a feje tetejére és csak most vettem észre, hogy valamilyen csillogó kövecskékkel kirakott csat van a hajába szúrva. Elfintorodtam attól az előbbi - és hirtelenében roppant viccesnek vélt - gondolatomtól, hogy szívesen kerülném a társaságát. Miképpen is értendő ez? Hiszen tapodtat nem tudhatok lépni nélküle! Az egyetlen ember, akit ebben az idegenség- ben semmiképpen sem nélkülözhetek! Vizsgáljuk meg csak még jobban ezt az állítást! Lássunk rá egyszerre az egészre és jussunk el a levonható következtetésig!- Mért állt meg? - szólt rám a tolmácsnő. - Kicsit még megyünk és egyszerre láthatunk rá az egészre. Azért majd érdemes lesz megállni. 108
