Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
Emlékszem, legyűrve a félelmet, mely ereimben kásává sűrítette a vért, lerántottam vasalt talpú lábbelimet,19 s teljes erővel belehajítottam a lencsébe; egyidejűleg eszembe jutottak unokabátyámnak a csillag megsemmisítésére vonatkozó gyakori utalásai is; suta mozdulattal kinyújtottam hát karomat a padlón, s ahogy haldokló tapogatódzik maga körül, izzadt tenyeremmel eltöröltem az ábra egy részét. Még hallani véltem a csörömpölést, melyet a cserepekre hulló üveg okozott, majd mély sötétségbe zuhantam... XXVI / ÉS VÉGÜL AZ ÍRÁS SZAVAI Ha nem vártam volna olyan sokáig, megkímélhettem volna magam ettől a gnózistól, s továbbra is hihetném: merő képzelődés az egész, hagymázas káp- rázat.20 De ma már tudom, hogy a toronyszoba ablaka egy régi-új világba nyíló kapu volt, ahol szűkebb a tér és lassúbb az idő, s ahol Titusz az univerzum eldugott zugait remélte megtalálni. Érthetővé vált számomra: vallás- és irodalomkutató rokonom annak szentelte utolsó éveit, hogy az emberi történelem hajnalán kieszelt rémalakok húsvér voltát bebizonyítsa; maga sem sejthette, hogy célkitűzésénél jóval mesz- szebbre hatol majd, s olyasvalamire bukkan, amire soha, legtúlzóbb álmában se gondolt. A transzcendencia Kolumbusz Kristófja ő, s csak bizakodhatom benne, hogy nem a vértanúja.21 A Jáfet-lencse, mely akár az Ararátról is származhatott, elcsavarható volt sajátos keretében, s nem volt alávetve a természet törvényeinek (kivéve, hogy iránya a földgolyó tengely körüli forgásával változott). Való igaz: ha nem zúzom darabjaira, hanyagságommal és kíváncsiságommal akaratlanul is a dia- bolikus antikozmosz veszedelmeit szabadíthattam volna az emberiségre. Azét az antikozmoszét, melyet a Sátán teremtményei népesítenek be, hogy képzeletszülte szörnyekként tükröződjenek vissza a mi világunkban, részévé válva fajtánk - irodalomba és művészetbe vetített - legbensőbb álmainak; ahogy talán Isten teremtményei is visszatükröződnek valamiképp az ördögi világ egyik-másik lakójában, kölcsönhatást, szellemi anyagcserét gerjesztve a két valóság között... Miután nagy sokára magamhoz tértem, s vadul lüktető artériákkal letámolyogtam a toronyszobából, eszembe jutott, hogy szombat van. A következő pillanatban eszembe jutottak az írás szavai is: „Mert hat napon át teremte az Úr az eget és a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig jnegnyugovék. Azért megáldd az Ür a szombat napját, és megszentelé azt... ” A földszinten - nem tudom, miért - bekapcsoltam a pókhálós rádiót. Dávid az ölembe ugrott, összegömbölyödött, s amíg valami katonainduló harsogott, nem hagyta abba a nyávogást. Utána a hírolvasó recsegő szavaiból kihámozhattam, hogy a nácik rátámadtak Oroszországra. 67
