Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
De az ablakon át fölsejlő táj nem is lehetett a román királyságban: kopár vidék volt, gyér sziklákkal, satnya növényzettel, homokdűnékkel, fekete üregekkel, a háttérben hófödte hegylánc... A „sivatag” láttán olyan heves felindultság kerített hatalmába, melyet hiába kísérelnék meg leírni; elég annyi, hogy kezdetben levegőt is alig kaptam, kikihagyó szívverésemet hol a fejemben, hol az ágyékomban éreztem, s tetőtől talpig megfeszültek az izmaim.18 Ami a tájat illeti, képtelen voltam bármelyik általam ismert tájhoz hasonlítani (noha fiatal koromban eljutottam a Közel-Keletre is). Tetejébe a vakító fény forrását sem sikerült megállapítanom; napot éppúgy nem láttam, mint holdat, csillagot vagy más égitestet. Ismétlem: nem lehetett erdélyi vidék, sőt gyaníthatóan európai se; de arktikus vagy trópusi jellege sem volt; később már azt is kétségbe vontam, hogy földi táj-e egyáltalán. Valahonnét mégis kínosan ismerősnek tűnt... Közérzetem rosszabbodásának tudható be, hogy csak szégyenletesen sokára jöttem rá az unokabátyám jegyzetei közt talált vázlatok és a lencse mélyén gyúló látvány egyezéseire. XXV / AZ ELLENVILÁG FAUNÁJA Kavargó gondolatokkal bámultam az ablak mögött (?) kirajzolódó tájat. Úgy rémlett, van rajta élet, olyany- nyira, hogy kis idő múlva egyik szörnyalakot a másik után ismertem föl (a mitológiai tárgyú kiadványok nyomán): a homokban lomhán elnyúló szfinxet; az egyetlen szemét meresztő, óriás termetű küklopszot; az oroszlánfejét forgató, kecskelábain ugráló, kígyófarkát tekergető kimérát. A Püthón-gyík hatalmas hátán csillogó fényből azt is megállapíthattam, hogy nem sokkal napnyugta előtt jár az idő, bár napot továbbra sem láttam. Néma csönd honolt mindenfelé. Riadt tekintetem a legcsekélyebb mértékben se zavarta meg a „sivatag” teremtményeit: a szfinx nem moccant; a küklopsz és a Püthón elmászott (találóbb híján használom ezt az igét); a kiméra oldalán egy másik kiméra tűnt fel, majd belemart az első szügyébe. A láthatatlan nap közben lejjebb szállt, sötétaranyra színezve a dűnék sorát, amelyek mögött, mint abnormális foltok, griff- madarak gyülekeztek a pusztaság peremén. Ekkor az egyik legtekintélyesebb üreg - helyesebben jókora barlang - torkában fölbukkantak a sárkányok is. Felfoghatatlan látvány volt, ahogy az 65
