Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Gróh Gáspár: A "komp-ember" hite (Szabó Dezsőről)

prédikáltam, és hogy a híveket mennyire bele tudtam sodorni beszédem mozdulásába.”12 A gondolat megvalósul: „május dicsősége ragyogott, amikor papiéiként egy napra teljes valósággá vált”.13 Elkészül a beszéd, zsúfolt templom várja a fiatalembert. „És én ebben a percben igazán pap voltam, minden húromon áradt az Isten, hogy átzengjen a felém nyúlt lelkekbe... Hangom mint fiatal, nagy madár szállt felfelé, s vitte magával a hallgatók szomjúságát az áhított forrás frissítéséhez.”14 Különös elhivatottság ez! Nem igazán Isten vagy a hit az ereje, hanem a prédikálás, a prédikátornak a lelkek fölötti uralom élménye vonzza. E hívás többször is megérinti, hitelességében nincs okunk kételkedni.

De önéletírásának erre az időszakra vonatkozó része egy másik képletet is megmutat. Ez kevésbé tárgyszerű, inkább tűnik irodalomnak, írói ellenpontozásnak. Egy kocsmában különös emberrel találkozik, egy kiugrott - alighanem katolikus - pappal, aki a teljes függetlenséget, otthontalanságot, vagyontalanságot vallja a maga hiTalált ékszerek, 2000 vége

vatásának. A papi hivatástól való elszakadása okáról pedig azt vallja, hogy azért választotta a maga útját, mert „azt a templomot kerestem, ahol az Isten lakik. Az Isten a jó emberek lelkében lakik. Én a jó embereket keresem az egész országban.”15 A kiugrott pap külső vonásainak leírásában, és ez aligha véletlen, Szabó Dezső önportréjának néhány vonását is felismerhetjük...

A prédikátori szerep, noha eredeti formájában nem valósul meg, Szabó Dezső életútján több változatban is visszatér, írói működésének is egyik alapvonása lesz. Elsősorban abban, ahogy egymásra talál a szónok és hallgatója, ahogyan meg tudja fogni szavaival a közönségét. Németh László ezt a vonást így írja le: Szabó Dezső a népszerűséget akarta. Ez a szó itt nem lekicsinylés. Nem a közbutasághoz dörgölődző írókacérságot jelenti. A népszerűséget kereste: az emberek meggyőződé81