Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Gróh Gáspár: A "komp-ember" hite (Szabó Dezsőről)
sét, a közvélemény hámba fogását, a gyeplőn tartott lelkek fölött akart ostor lenni. Csaknem valamennyi költőnket el tudom képzelni poéta-karthausinak, de Szabó Dezsőnek a tömeg nélkül nincs értelme.”16 A később sokakat lenyűgöző előadó szónoki pályáját a református templomok szószékén kezdte. Hangfelvétel nem maradt utána (pedig technikailag erre már lett volna lehetőség), csupán a Ludas Mátyás Füzetek néven ismeretes kiadványsorozat17 bizonyítja képességeit. Több írásával kapcsolatosan is feltűnnek olyan jellegzetességek, amelyek bizonyítják, hogy azok nem papíron fogalmazott tanulmányok, hanem gyorsírással rögzített, élőszóban született előadásszövegek. Dinamikájuk, képeik, a legfontosabb pontokon gondosan adagolt belső ismétlésekkel, apróbb pontatlanságok utalnak születésük körülményeire: arra, hogy hallgatójukat célozták, és nem az olvasó másfajta szövegértésére építettek. A szövegek bizonyítják, hogy az önmaga túlbecsülésére hajlamos Szabó Dezső nem túlzott, amikor a maga szónoki képességeiről szólt. Retorikai tehetsége írói nyelvére is nagy hatást gyakorolt. Olyannyira, hogy Szabó Dezső stílusában, nyelvi erejében nem nehéz fölfedezni a református retorika Károli Bibliára épülő, hasonlatokban, ismétlésekben, erőteljes - esetenként a képzavar határáig vagy azon is túl - feszített képiségének nyomait. Külön tanulmányt kívánna annak részletekbe menő vizsgálata, hogy miként találkozott össze ez a nyelvújítás előtti nyelvi réteg Szabó Dezső korának avantgárd ihletésű nyelvi újításaival. Az igésített főnevek mozgalmassága, váratlan képzettársításokra épülő képeinek szuggesztivitása, a látásmód sarkítottsága, vitriolos gúnya és szélsőséges érzelmi kitörései ott is meggyőző erejűek lehetnek, ahol korántsem biztos, hogy valóban igaza van. Ám a retorika éppen a meggyőzés művészete. Ebben jól kitapintható réteg az, ami a református istentiszteleteken formálódott benne. Ez, az ennek irodalmi eszközként való használatában megmutatkozó tehetség nemcsak a hatáskeltés kivételes eszköze volt, hanem csapda is. A szónoki hatáskeltés mámora írásban is gyakran magával sodorta. Ami azonban a korabeli hallgatóság figyelmének felkeltésében, megtartásában nélkülözhetetlen, az (főként a kései) olvasó számára fárasztó, bombasztikus is lehet... IV. Emlékezéseiben a (református) vallással kapcsolatos legkorábbi élménye egyik húgának halála, temetése. „Nem éreztem sem félelmet, sem fájdalmat. És nem éreztem haragot a hiába kért Isten iránt. Gyermeklelkem vakon érezte, hogy itt valami olyan történt, mint a tél, a nyár, mint a villám, mint a napsütés.”18 - idézi fel akkori lelkiállapotát, s rögvest kiegészíti kései narrációjával. A temetés képe ehhez képest közhelyes, de határozott állásfoglalás: „A férfiak arca komor volt, a nők sírtak. Én pedig először éreztem a palást méltóságát, az emberből emberbe vivő szó lelket fogó erejét. Az a palást azóta sohasem veszett ki lelkemből.”19 A vallásgyakorlás szokásai, ünnepei nem a hitet, hanem valamilyen más, közösségi élményt, a más, esetenként más korban élt emberekhez való kapcsolódást és saját gyermeksége édenét (az emlegetett aranykort) idézik fel benne. Nemcsak saját személyére, hanem az emberiségre is kiterjeszthető érvénnyel gondolja ezt. Egyik karácsonyára emlékezve írja: „Karácsony volt Krisztus előtt is. Mindig volt, mióta az emberek szenvednek, szeretnek, és elhagyatva érzik magukat. És amint az élet nagy mostohaságában a gyermekkor évei, még ha szegények is voltak: el82
