Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Gángoly Attila: A túlvilágkutató hagyatéka
És a következő pillanattól ölelni, csókolni kezdtem. Üzekedő állatok módjára szeretkeztünk: révükén harapdáltam a nyakát, telt vállát, két hegyes bim- bójú mellét. A felejteni akarás féktelensége hatalmasodott el rajtam, s én épp azt kedveltem Doinában, hogy ő is felejteni akart valamit, amiről sose beszélt, de ami miatt minden alkalommal kapható volt az önkívületre; mert amikor velem töltötte az éjszakát, nem csak pénzt keresett, hanem fejvesztve menekült a saját démonai elől. Ezek talán kevésbé körvonalazottak, ám legalább annyira jelenvalók voltak az életében, mint Titusz unokabátyám démonai az ő életében (és most már az enyémben is). Később cigarettára gyújtottunk, s Doina váratlanul megkérdezte:- Valami baj van?- Ugyan már! - legyintettem, és kifújtam a füstöt. - Miből gondolod, szépségem?- Látom rajtad. - Azzal megcsókolt a halántékomon. - Nem vagy te olyan szent ember. Miért ásod el magad a hegyekben, mint egy remete?- Amiért te egy bordélyházban élsz...- Biztos, hogy nem akarod elmondani, mi bánt? - kérdezte kis szünet után a forróvérű Doina, ezúttal minden érzékiség nélkül. Várakozásteljes csönd támadt, ám én konokságomban képtelen voltam okosan viselkedni.- Biztos - feleltem, elszalasztva az utolsó lehetőségét annak, hogy egy asszony a szavak apró, mégis sebészi pontosságú kalapácsütéseivel széttörje a rám kövült magányt. Elnyomtuk a tövig szívott cigarettákat. Megint szeretkeztünk, lélektelenül tépve egymás testét; majd elernyedtünk, és hosszan hallgattuk a közénk ékelődő némaságot. * Reggel szó nélkül jöttem el, zajtalanul bújva bele dugig tömött hátizsákomba, mert Doina sokáig szeretett aludni, és nem volt ínyére, ha felköl- tötték. XIV / KÉRKEDŐ ŐSISTEN De folytatom Titusz unokabátyám „emlékiratát”: ’35. aug. 1. Ládaszám rendelem a szakkönyveket meg a rémregényeket. Bukarestből megküldték mindent, ami az ottani könyvtárakban román, magyar, német és francia nyelven a szörny irodalomból fülelhető volt. Most ötlik csak eszembe, hogy Drakula gróf földjén születtem. Mindannyiszor megrémít a transzcendensnél is torokszorítóbb látvány, de azt hiszem, e tekintetben nincs szégyellnivalóm. Mielőtt pedig bármi jóvátehetetlent idéz54