Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
billió fényévnyi távolság így nyitott könyv lesz előttünk az ég, akkor is csak por- szemnyire tágítottuk látókörünk burokját, ha hasonlítjuk azt a mindenséghez. A teremtő műhelyének kapuja felé pedig nem tettünk egy lépésnyit sem, hacsak nem úgy, hogy szívünket tártuk az ő megnyilatkozásai előtt. Mikor az előadásnak vége lett, a hallgató közönség megmozdult és mi ismerős arcot láttunk. Jól szabott felöltőjében, könnyű prémjével alig ismertük meg az ősz hölgyet. A szakácsnénk volt. Kitörő örömmel üdvözölt és nyilvánvalóan mindjárt lelki testvéreinek tartott bennünket, mert a későbbiek folyamán rendkívül közlékeny volt hozzánk. Az, hogy mi Magyarországról jött turisták megjelenünk ilyen helyen, annyira fellelkesítette, annyira győzelemnek tekintette, hogy minden áron be akart mutatni bennünket a fiatal „atyának”. Ezt végül is elkerültük, de együtt indultunk el a színhelyről. S míg az előadás részleteiről beszélgettünk, azon töprengtem, mire keres gyógyírt a Gabrinovics pensió szakácsnője abban a jámbor gyülekezetben. Mivel kedvem kerekedett kinyomozni e lelki indítékokat, azt ajánlottam, menjünk be valahova és igyunk egy üveg sört. Ajánlatomat hálásan fogadta, mivelhogy úgyis szabadnapja van, és sosem tud mit csinálni a szabadnapjaival, még kevésbé a szabad estékkel.- Akkor, ha megengedik - mondta -, én ajánlok egy helyet. Majd az is lehet, hogy megmondom, mért éppen ezt a helyet ajánlom. Mert hisz a választék nagy. így szezon után már üresek a vendéglők. Sötét, nehéz faragott bútorokkal berendezett étterembe léptünk, ahol szép számmal ültek vacsorázó vendégek. Nem cifra, méltóságteljes helyiség volt. Fehér kötényes lányok szolgáltak fel és egy hosszúkás fejű komor fizetőpincér vigyázott a munka rendjére. Kellemes sarokasztalhoz jutottunk. Szakácsnőnket külön szívélyességgel üdvözölte mindenki.- Ismerősei talán? - kérdeztem.- Oh, ebben a városban a legtöbben ismerjük egymást. Itt meg különösen. Rendeltünk s aztán az első pohár után megkérdezte.- Nos, hogy tetszik ez az üzlet? Csak a legnagyobb elismeréssel szólhattam róla.- Természetesen ez más valami, mint szegény Gabrinovicsnéé. Pedig hogy igyekezett ő, hogy akart karriert csinálni. Már úgy értem, az üzlettel!... Csakhogy ahhoz férfi is kell, vagy ha asszony, akkor annak ne legyen szíve, főleg ne olyan, mint Irénének. Higgye el nekem, minden látszat ellenére jó üzletasszony. Egy megfelelő férj mellett mire mehetne! Úgy igyekszik a lelkem, de fele gondja mindig arra van, hogy kivel csalja a volt férje. Borzasztó átok, mert arra a jó emberre meg csak úgy ragadnak a nők. Hányszor látom szegény Gabrinovicsnét, hogy valamit akar, valami nagyszerűt akar és elveszti szegényem a gondolatai fonalát. Aztán tétova lesz még a saját konyhájában is szegénykém. Úgy kellek én oda melléje, mint egy falat kenyér. Más tán tönkre is tenné. Mást ő is tönkre tudna tenni a megviselt idegeivel, de én megértem. Oh, én nagyon megértem. Magyarországról beszéltünk jó darabig.- Ötvenhatban nagyon jó volt a magyarokhoz az én asszonyom - jegyezte meg váratlanul a szakácsnő -, arra van is egy oka, de ezt most hagyjuk, ha ő nem akar maguknak beszélni róla. 82
