Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
terembe, ott kezdte a fejmosást, amely azonban korántsem volt olyan heves, mint felzaklatott lelkiállapotától vélni lehetett. Mint rendesen, ezúttal is meghátrált Elfi fölényes konoksága előtt.- Hová tetted az eszed megint, te szerencsétlen teremtés.-Meggondoltam magam és nem használom. Szerintem semmi jó nem származik abból, ha az ember ilyenkor az eszét használja.- Milyenkor?- Amikor szerelmes.- Szóval cinikusan bevallód.- Nem cinikusan, inkább töredelmesen. Legyen ez neked elégtétel.- Tudod, hogy akibe belegabalyodtál, egy sofőr? Elfi hallgatott. Nem árult el meglepetést az arca. Irene nem tudta megállapítani, becsapták-e a lányát.- Gürcölök érted egy életen keresztül, hogy egyszer örömömet leljem benned és neked egyszerre elveszi az eszedet egy jóképű olasz.- Ilyen példáért nem kell messze mennem. És a te olaszod mivolt? Tán máltai lovag? Még olasznak sem valódi. Gabrinovics! Angelo Gabrinovics! Gábor arkangyal... Csakhogy szegény ördög volt, mikor felszedted. Felöltöztetted, kinevelted, aztán szárnyra kapott az angyalka, elröppent és te sóvárgó szívvel várod, hogy időnkint visszaszálljon.- Hallgass! - Az anya könnyezett.- Legalább tanultál volna ebből. Ha nem néznél le, hanem megértenél, akkor tanulnál is ezen a példán.- Nem tanultál te a magadén sem, anyu.- Tudod, hogy kell egy férfi a házba. O azért jó hozzánk és készséges, azt elismerheted. így szorult Irene lassan védekezésre. És így történt, hogy Elfi a különszo- bából győzedelmesen távozott. Az pedig már valóságos tüntetés volt, hogy ott mögöttem elfoglalták azt a boxot és rendeltek, mint két idegen vendég. Azt is tudjuk már, hogy hiába akar Angelo beavatkozni az anya segítségére. Durva fricskát kapott Elfitől... És talán éppen ez volt az oka, hogy a fiatal pár otthagyta a helyiséget.- Es hajnalig csavargott az olasszal, akárcsak az én lányom - fejezte be új ismerősünk az idősebb magyar származású hölgy, aki megkérte a feleségemet, hogy nevezze csak egyszerűen Líviának.-Tehát Angelo természetesen mostohaapja Elfi kisasszonynak-jegyeztem meg -, vagyis, hogy mostohaapja volt.- O, igen, igen. Az apja szegénykének meghalt a háború végén, körülbelül ugyanakkor, mikor az én jó férjem. Csakhogy más körülmények között.- Igen - folytatta sóhajtva -, nekem ez az egy megvan, hogy kapok utána a jóvátételből járadékot. Nem is mondhatom, hogy túl szerényen. Persze az emberek rettenetesek. Vagy még inkább az asszonyok. Akár hiszik, akár nem, egy dolog van, amiért szívesen vagyok itt. És ez az egy, hogy ott a régi házban, Bécs- ben irigyelnek engem. Irigyelnek férjes asszonyok a járadékomért, amiért a férjemmel és a boldogságommal fizettem. Mondják, hát nem rettenetes az élet? Oh, hogy odaadnám a járadékomat és mindenemet. Mosónénak mennék érte, csak 76