Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
élne a drágám. Tudja, mennyi idős lenne? Most lenne éppen ötvenöt. Meg kell őrülnöm, ha erre gondolok. Azért vártunk itt órák óta, mert Angelo megígérte, hogy értünk jön és elvisz bennünket ügyeinket intézni. Hiába vártuk azonban délig, hiába vártunk ebéd után is. Ragyogóan sütött kint a nap, mehettünk volna gyönyörködni a városba, de mi csak vártunk. Irene néhányszor bocsánatot kért az egykori férje nevében, sőt meglepetésünkre azt ajánlotta, legjobb, ha nem is várunk. Angelo néha nem jön meg egy darabig. Fogadjunk ügyvédet, az ilyesmit ügyvédre kell bízni. Én azonban nem is tudtam, mit bízzak ügyvédre. A kocsi majd elkészül, a biztosító meg fizet. Minek ehhez ügyvéd? Angelo valóban nem érkezett meg este sem. Másnap azonban igen. Alighogy megreggeliztünk, már ott volt. Szívélyesen üdvözölt bennünket, de tegnapelőtti ígéretéről említést sem tett. A főnöknőnek kellett figyelmeztetnie. Akkor aztán homlokához kapott, kétségbeesve kért bocsánatot.- Természetesen, azonnal indulunk. Tessék kabátot venni és már itt sem vagyunk. Irene, kérek egy tiszta zsebkendőt és röpülünk.- No de egyél legalább valamit, bizonyára nem reggeliztél.- Szó sem lehet róla. Egy percig sem várakoztatjuk a kedves vendégeidet. Hiába mondtuk, hogy ráérünk, hiába sietett Irene az omlettért, egy perc múlva már benne ültünk a tágas, kényelmes diesel Mercedesben.-Nos, látja uram, ezt kaptam én a biztosítótól, pedig jelentéktelen sérülések érték a másikat. Ha ügyes, most egy ilyennel utazik haza. Egyébként nem is kell magának ügyesnek lenni. Elintézünk mi mindent. Igaz, még nem is mondtam hova megyünk. Legelőször is nagyszerű barátomhoz, egy magyarhoz. Jó, ha ő ott van, ahol tárgyalni kell. Alapos ismerője ezeknek a dolgoknak. Többek között autóversenyző is, elképzelheti, mennyi dolga volt már a biztosítóval. Az is jó, hogy magyar. Esetleg szakkifejezésekre lesz szükség, amik önöknek nehezen jutnak eszükbe. Mondtam a feleségemnek, hogy ennél nagyobb szerencsét álmodni sem lehetett! Óriási, hogy ezzel az olasszal összehozott bennünket a sors és most még egy magyar szakember is. Fütyülni volt kedvem.- Aáá! Szereti a zenét? Valamit megnyomott a kormányon, a rádió magától beállt a legmegfelelőbb állomásra. „Fel torreádor, öld meg a bikát!” Ragyogóan sütött a nap. Kristálytiszta őszi délelőtt volt és ennek a városkának minden utcája egy-egy külön festői darabot tárt elénk a tájból. Ezekben a percekben balesetünket az olasz áradó optimizmusa s a mesebeli táj varázsa alatt majdhogynem szerencsének éreztük. Még nem fejeződött be az ária, kiszálltunk a kocsiból, mert benzinkúthoz érkeztünk. Először azt gondoltam, azért, hogy feltöltsük a tartályt, de nem, az olasz betessékelt bennünket a presszóba és azt kérdezte, mit iszunk. Későbbi ismeretségünk során tapasztaltam csak, hogy Angelo a város minden benzinkútja előtt megáll, és megkérdezi, mit iszunk. Rendesen csak kávét fogyaszt, vagy gyümölcslét, de mindig, mindenütt talál néhány embert, akivel hihetetlen sebességgel megtárgyal valamit. Ha mást nem, hát az időjárást, vagy az olasz nemzeti 77
