Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között

- A pincérlány. Ja, nem tetszik ismerni. Szerencsére, mert ha már ismeri, úgyis annak fogja pártját.- Miből gondolja?- Ahhoz ért, hogy a férfiakat levegye a lábukról. Igaz, nem is sokat kell tenni neki, mert szép, az igaz - mondta Róza fájdalmas hangon. - És tán nem is lenne olyan gonosz velem, ha nem szekálná folyton a szakácsné, de mindig rajtam tölti ki a bosszúját. A főnöknőhöz hiába megyek panaszra, az a szakácsnénak ad igazat, mert a szakácsné helyett nehezen kap másikat. így aztán minden rajtam csattan. Az Elfi kisasszony is velem gorombáskodik, ha kikap az anyjától.- Es gyakran kikap?- Ajaj, amilyen ideges a mi főnöknőnk!- Mitől ideges?- Látott már az úr pensiósnét, aki nem ideges? Én még nem. Igaz, hogy sohasem voltam vendég, csak szolgáló.

Mély sóhajtás után hozzátette:- Sajnos az én asszonyom még azon felül is ideges szegény.

Én nem forszíroztam tovább a dolgot, de Róza azért megmagyarázta.- Nagyon szerelmes az urába.- És attól idegesnek kell lenni?- Persze, mert már rég elváltak, és most is szereti. Csak figyelje majd meg, hogy néz rá, milyen esennen!...- Hol figyeljem meg?- Minden nap láthatja, ide jár. Mi főzünk neki. De ezért nem tudok haragudni az asszonyomra, hogy most is szereti. Nagyon szép ember a Gabrinovics úr. Valódi szép olasz és én is őt szeretem a legjobban a házban, mert ő nem bánt senkit... Szereti a nőket, ennyi az egész. Én azért nem váltam volna el egy ilyen embertől.

Mikor Róza távozott megnyugodva, rám tört a tegnap és az álmadan éjszaka fáradalma. Ledűltem az egyik ágyra s a homályos szobában mélyen aludtam késő délutánig.

Ahogy estefelé belopóztam a fehér ajtón, meglepve tapasztaltam, hogy a kórterem tegnapi képe teljesen megváltozott. Nem volt ott a barát és mosoly sem ült egyetlen ajakon sem. Súlyos beteget hoztak azóta, akinek az ágyát körülállították mindenféle műszerekkel és az ágyról szomorúság és kétség áradt szét a terembe. Csak néhány percet tölthettem a feleségem mellett. A megváltozott hangulat hatása alatt én is tele lettem aggodalommal. Minek az az éktelen tömeg a lábán, ha csak kis zúzódásról van szó. Tán félrevezetnek. De ennek mi értelme volna? A lengyel orvos megnyugtatott, hogy másnap leveszik a gipszet és minden valószínűség szerint távozhat a beteg.

Elkövetkezett végre az az óra, amikor már az égvilágon semmi tennivalóm nem volt és ez, különösen az első perceiben, kétségbeejtő volt. A város beöltözött abba a rozsdavörös fénybe, amelyben minden naptól búcsúzott ottlétem idején. Kisétáltam a várost átszelő folyó partjára. Aki pesti, az minden idegen városban a folyót keresi, ha ismerkedni akar vele, bármilyen kicsi, de legyen folyó. Itt valóban széles, méltóságteljes folyót találtam, még szélesebb és mélyebb mederben, nyilván, hogy útja legyen a nagy hegyekből zúduló áradásnak. Néz63