Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
hettem arra, amerre a víz folyik, nézhettem arra, ahonnan ered, mindenütt nagy hegyek állták tekintetem útját, s ezek a Nap nyugtával mintha elkezdtek volna sötéten lépegetni a város felé. Hiába vártam, hogy a folyó körül felcsillanjanak a fények, a nagy meder is sötéten tátongott. Ez nem ékkövekkel kirakott övként fogta át a várost, mint sötét árok, kettészakította. Elhatároztam, hogy mozit keresek. Nem sokáig kellett kóborolnom, találtam egyet. Éppen áradtak bejáratához az emberek. Majdnem megváltottam a jegyet, de akkor szemembe ötlött a műsoron lévő film címe: „Holnap meg kell halnod!” Eloldalogtam a pénztártól. Nem, ezt nem nézem meg. Hirdették a következő darabot is: „Sikoltás az űrben.” Bármilyen csábító volt a cím, lemondtam erről is. Megkérdeztem, van-e másik mozi a városban. „Van uram, könnyen megtalálja, szemben a pályaudvarral.” Míg odáig eljutottam, elszórakoztam az útszéli automatákkal. Mire a másik mozihoz értem, lett néhány színes golyóm, egy skatulya gyufám, egy pár nylon- harisnyám és negyed liter tejem parafinnal átitatott zacskóban. Arra azonban nem számítottam, hogy a tejet a gép automatikusan jégbe hűtötte és hiába raktam egyik zsebemből a másikba, mindenképp borzongtam tőle és apránkint sikerült a vacogásig lehűteni magamat. így eléggé lehangolt állapotban jutottam el a másik mozihoz. Itt javában folyt az előadás. Az óvatosság kedvéért ezúttal mindjárt a címeket kerestem. „Lecke a szerelemből.” Ez már valami, de az sajnos a tegnapi műsor volt, a mai pedig: „A fekete angyal.” Ez a címétől akármi lehetett, de a plakátra festett álarc, a revolver és a csontváz széttárt ujjai nem hagytak kétséget bennem. Most már céltalan érdeklődésből végigolvastam az összes meghirdetett címeket, föl is jegyeztem magamnak: Nagyvárosi hiénák. A fekete folyó. A Verem. A félelem éjszakája. Mikor a vér forr! Lányok a tilosban. A kétkulcsos ajtó. Sokáig elgondolkodtam ezeken a címeken. Próbáltam kitalálni hozzájuk a történetet, majd pedig azt, hogy a pokolba is, ki gyártja ilyen bőségben e filmeket? Közben vége lett az előadásnak, a nézők kitódultak és kinn a járdán egy szelídarcú esőkabátos öregedő nő cédulákat osztott szét közöttük. Mindenki illedelmesen átvette a feléje nyújtott lapot, legtöbben meg is köszönték. Jómagam is, aztán átvágtam az úttesten és a szemben lévő pályaudvar csarnokában hozzáláttam, hogy elolvassam. A legnagyobb meglepetésemre valláserkölcsi előadás-sorozatot hirdetett a missziós házban. Zsebre vágtam a röplapot, és íme, az elébbiek ellensúlyozására közlöm az egyes előadások címeit. „Rémület és remény között a krízis száza64
