Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között

Valóban nagyon szerényei ajánlott. Telefonon felhívott egy bizonyos Gab- rinovicsnét és nekem már nem is volt más dolgom, csak taxit fogadnom és beköltözködnöm.

Egy óra múlva ott álltam a Gabrinovics pensió kapujában, hátam mögött a csomagokkal megrakott taxi.

A tulajdonosnő elém jött a kapuhoz.- Klára Gabrinovics - mutatkozott be. Középkorú nő. Ha úgy mondom: középkorú, akkor számításba veszem az évtizedünkben egyre emelkedő átlagemberi életkort. De szőkesége fiatalosan üde volt és természetesnek hatott, lehet, hogy az osztrák fodrászok mesterségét dicsérte ez a haj, lehet, hogy kivételes kincse volt Klára asszonynak. Ma sem tudom. Az arca azonban ideges volt, a tekintete már korához méltón aggódó.- Úgy gondolom, nézze meg elébb a szobát uraságod, mielőtt csomagjait felküldené. Én azonban nem mentem fel előre megnézni, felmarkoltam amennyit bírtam csomagjaimból s ő inkább zavartan, mint hálával fogadta bizalmamat. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy rosszul cselekszem, hiszen itt bizonyára inkább gyanús, mint kedves az igénytelen vendég. De ekkor már megindultam oldalamon a pensiós nővel. A lépcső fordulójában lettem csak figyelmes rá, hogy valaki erősen liheg mögöttem. Vézna, kicsit púpos lány kínlódott a legnagyobb bőröndömmel, amelybe a kocsi komiszul súlyos alkatrészeit raktam.- Jajj, az nem magának való - mondtam -, várjon, majd lerakodok és visz- szajövök segíteni.

Segített neki a főnöknő és ezt jó volt látni, de kettőjüknek is nehéz volt. A lépcső felső végéről visszaszaladtam, hogy átvegyem tőlük.- Jesszusom! Hiszen maga elhozta a nemzeti bank arany rúdjait! - sóhajtott Klára asszony. Aztán ő ott maradt a nyitott folyosón, mi pedig a takarítólánnyal felhurcolkodtunk. Végül kitárult előttem a szoba ajtaja és kietlensége megdöbbentett.- Azért ajánlom ezt, mert a többi szobákban nincs kályha - szabadkozott a tulajdonosnő. Ez tulajdonképpen nyári üzlet. Magamra hagytak. A sarokban állt egy régmódi kályha és ez nagy vastömegével hideget árasztott. A szoba egyébként is alkalmas volt arra, hogy a tavaly téli hideget megőrizze. Az ablaka falközre nyílt és világos nappal égetni kellett benne a lámpát, de tudtam, hogy a szürke falakon túl a világ egyik legszebb tája rejtőzködik és ezzel nyugtattam meg magam, hogy mégis a város közepén lakom és ez a hely mindenhez közel van. Bár mihez kellett nekem közel lennem? Mindegy. Súlyos csomagjaimmal feneket értem, mint aki nyakába kötött kővel öli magát a tengerbe.

Kicsit később visszajött Róza, a takarítólány, hogy utolsó simításokat végezzen a szobán. Keze nyomán nem lett a szoba egy cseppet sem barátságosabb, sőt szorongásomat fokozza azzal, hogy munka közben halkan szipogott. Ránéztem és észrevettem, hogy a közben eltelt rövid idő alatt a szemét pirosra sírta.- Csak nem volt túl nehéz a csomag? - kérdeztem aggódva.- Nem, dehogy, ön kedves ember, visszajött segíteni, hanem az a bestia Elza az megint nekem jött.- Ki az az Elza?

62