Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Baleset a kék tavak között
hatatlan tömkeleggé duzzadtak, hanem ez a félben maradt történet foglalkoztatott makacsul. Azon törtem ott a fejem, vajon a férj, aki a kutyák örömujjongásában megjelent, azonos-e az említett kispappal. A megjelenéséből ítélve ez nagyon is lehetséges, és ha így van, akkor a történet homályban maradt részét könnyű kitalálni. Abban a kritikus helyzetben bizonyára meglepték a két angyalian ártatlan fiatalt, ha a bezárt ajtón keresztül nem, hát az ablakon, vagy mit tudom én hogyan. A lényeg az, hogy ilyen szinte félre sem érthető helyzetben találták őket, vagy még ilyenebben és az Isten sem mosta le többé róluk, amit a felfedezők első pillanatban gondoltak. Lehetséges, hogy a kispapot kicsapták, Tildának pedig megesett a szíve rajta, vagy a közös szerencsétlenség összekovácsolta őket. Természetesen mindkét család megtagadta az anyagi támogatást ettől a bűnös házasságtól. így lettek ők számkivetettségükben a benzinkút bérlőjének alkalmazottai. A törvényszerűségért, amellyel erre a következtetésre jutottam, persze megint csak vissza kellett mennem néhány évtizedet. Igen, ezt már az első nap tapasztaltam, hogy az életről alkotott mostani fogalmaim szerint nem fogom megérteni ennek a városkának az életét, de vajon alkalmazhatók-e a régi kategóriák, ha meg arra a svéd gyártmányú autóra gondolok, amelyről tudom, hogy nagyon busás ára van. Bár lehetséges, hogy az a kocsi a bérlőé, vagy valaki másé. Az ágyban voltam és eloltottam a villanyt, mikor rám tört ismét az összeütközés emléke. Hihetetlen világosan és félelmesen. Az olvasó bizonyára tudja, hogy az ágyban virrasztó előtt milyen élénkséggel villannak fel az elmúlt nap apró veszedelmei is, melyek mellett szerencsésen elhaladt. Elképzelhető a fé- lelmetessége annak a százszor életveszélyes karambolnak, mely most újra és újra lejátszódott előttem, miközben az egyes részletek mind reflektorfénybe kerültek, ijesztővé domborodtak és hatalmukba vették az elfáradt idegeket. Ébren töltöttem az éjszakát. Már világos volt, mikor elaludtam egy rövid időre, s így későn ébredtem. Akkor gyorsan összekapkodtam magam, mert ezen a napon még volt tennivalóm, ha nem is sok. Nem sok, mert amint kiléptem az épület ajtaján, meglepődve tapasztaltam, hogy a kocsim eltűnt. Mielőtt rosszra gondolhattam volna, tegnapi mérnök ismerősöm felvilágosított, hogy utólagos engedelmemmel az Ulmann és Kowatsch cég elszállíttatta már a sérült autót. így legalább neki sem lesz itt útjában. Ezúttal autóbuszon utaztam be a városba. A két cégtárs közül éppen Kowatsch urat találtam ott. Csalódásomra kijelentette, hogy soha senki őse sem volt magyar, tiszta véletlenség, hogy Kovácsnak hívják. Viszont készségesen vállalkozott az autó megjavítására. O már azt is tudta, hogy a biztosítóvállalat tárgyalás nélkül fizet a könyvkereskedő helyett. Miután körülnéztük együtt a kocsit és nem volt mit tárgyaljunk róla, hiszen ő ismeri a szakmáját, megkérdeztem, nem tudna-e ajánlani valami szállást a közelben, hogy ott várjam be, míg a kocsi elkészül, és míg a kórházból kijöhet a feleségem.- Oh, uram, természetesen és tudnia kell, hogy a biztosító magának mindent megfizet. Ne szerénykedjék, éljen jól és nyugodtan. De hozzátette, hogy a biztosítóval aztán tudni kell birkózni, mert nagy technikával ejtik át az embert. Azt mindjárt tudtam magamról, hogy ebben a birkózásban én alulmaradok, ezért arra kértem, csak szerény pensiót ajánljon. 61
