Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - Mánta György: Hurok

Morbid betegesen sokat adott az eleganciájára, most az inggallérján simított el egy alig kivehető ráncot.- Nézz oda - mutatott a pult felé.

Megfordultam.- Kit látsz ott?- Momót.- Biztos vagy benne?

Nem sejtettem, hova akar kilyukadni.- Miért, te nem őt látod? - kérdeztem.-De.- Akkor mi a baj? - kérdeztem újra.- Az, hogy mind a ketten tévedhetünk.

Kezdett elegem lenni a barátomból.- Nyögd ki végre, hogy mi a szentségről beszélsz! - mondtam, élesebben a szokásosnál.

Morbidot eddig még nem sikerült kihoznom a sodrából, most sem emelte meg a hangját, sőt halkabbra fogta.- Arról beszélek, hogy valójában semmit sem tudunk.- Szóval a kutya szerinted itt van elásva?- A kutya ott van elásva, hogy minden csak annyira valószínű, mint az ellenkezője.- Ezt hogy értsem?- Ahogy mondom.

A hölgy fölhagyott a nézelődéssel, kézbe vette a zöld tollat, majd mielőtt írni kezdett, egy pillantást vetett ránk, sőt el is mosolyodott.- Odanézz! - böktem oldalba Morbidot.- Nem rossz - mérte végig ő is a vendéget. - Szerinted magyar?- Kizárt.- Akkor melyik nációhoz tartozhat?- Talán spanyol.- Ezt honnan veszed?- Sehonnan, csak tippelem.

Morbid szorosabbra húzta nyakkendőjén a csomót. Látnivalóan az ő képzeletét is megmozgatta az új vendég, aki nyilván véletlenül vetődött ebbe a presszóba.

A hölgy ismét kinézett az ablakon, azután lassú, majdhogynem kimért mozdulatokkal írni kezdett a füzet első lapjára.- Mit gondolsz, mit ír? - kérdezte Morbid.- Fogalmam sincs.

A nő, amint írás közben az asztal fölé hajolt, hátával eltakarta előlünk a füzetet, mindössze egy fél tenyérnyit láthattunk a jobb felső sarkából, s a zöld betűire csak akkor vethettünk egy-egy pillantást, amikor tollával ehhez a sarokhoz ért.- Ez így nem megy - állt föl Morbid.

Átültünk egy közelebbi asztalhoz. Mozgolódásunk fölkeltette a nő figyelmét, ismét ránk pillantott, és ajándékba küldött egy újabb mosolyt, afféle megbocsátót, mint aki rájött a tervünkre.

43