Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Másnap diadalmas arccal mutatta fel a vázlatra firkált dicsérő szavakat. Tulajdonképpen, anyám nyugodtan vállalhatott volna bedolgozói állást a Kartográfiai Vállalatnál. Politikailag egyre érettebb - olvasható az újabb passzus. S a csúcs: háború esetén alkalmas lehet a tartalék hadtest hadtápparancsnoki posztjára. A hathetes gyorstalpaló tisztképző legendás alakja volt. Alaki kiképzője, a rettegett Zoltay törzsőrmester elvtárs, a kiképzendőknek hátat fordítva eregette apámnak célozva a kacskaringós, nyomdafestéket nem tűrő igazságokat arra célozván, hogy befejezhetné már a hátraarcot. S mindig nyert. A hátra- arcból mindig hiányzott valami. Ez az antikatona, a hathetes gyorstalpalóról, ahol a futószalagról egymás hegyén- hátán szóródtak le a hadnagy elvtársak, évfolyamelsőként főhadnagyi sarzsit kapott. Ülök a gépnél, Katicám, s a sorjázó mondatok mögül mellém telepszik az apám. Belép a lakásba, lerogy az első, útjába kerülő székre, leveszi a szemüvegét, s megtörli. Anyám körüldongja, lehúzza csizmáját, elé tálalja a tányér ételt. Apám kedvetlenül turkálja, aztán feláll, odavánszorog az ágyhoz, ledől és már alszik is. Állandóan fáradtságra panaszkodott. Egyre fogytak közös programjaink, majd lassan elenyésztek a semmibe. 1951 elején még Győrben laktunk, a kerítés övezte laktanya fogságában, mert onnan nekem csak úgy „uk-muk-fuk” kilődörögni nem lehetett. Nem is nagyon volt „délutáni” barátom az osztálytársaim közül. Megunván a céltalan kódorgást, felmentem a lakásba, hátha akad valami játszani való. A céltalan időben a könyv mindig a segítségemre sietett. Anyám a konyha sarkában a hokedlin kucorogva sírdogált, kezében Matild nagyanyám levelével. Nagyanyám sajátos helyesírással írt tudósítása az országos helyzetkép pontos lenyomata volt. A Földművelésügyi Minisztériumban szakácsné nagyanyám levelet kapott anyósától, Asztalos mamától. Orzse azt kérte miniszteriális menyétől, hogy szóljon már a miniszternek, ha már ott van, hogy enyhítsen a beadáson. Ahol nem kapirgál tyúk az udvaron, ott tojás sincsen, szögezte le az egyszerű igazságot dédanyám. Márpedig az ukáz szerint a tojásbeadást teljesíteni kell. De nincs miből. Jön a büntetés! Járjon már közben a miniszternél Matild! Nagyanyám - sohasem mert ellentmondani anyósának, nem is tűrte volna meg a falu etikája, na meg a fiatalasszonyi hát is emlékezett még az anyósi vesszősuhintásra - felment a miniszterhez s előadta az asszonyi hangra hangszerelt tiborci nagymonológot. A miniszter - dicséretére legyen mondva - végighallgatta nagyanyámat s csak annyit kérdezett: elmondta ezt már valakinek, Matild néném? Matildka szerencséjére, a minisztert tisztelte meg elsőként a bizalmával, na meg az anyósi utasítás is erről szólt. „Ne is mondja el senkinek, Matild néném, bízzunk a jó sorsunkban, majd csak lesz valahogy.” Nagyanyám emlékezete beszélgetőtársként Nagy Imrét őrizte meg nekem. Erdei Ferenc helyett. 34
