Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Görgetik? Fiamar megszerettem az új iskolát is. Számtanórára toppantam be. Még alig találkozott ülepem a paddal, már a levegó'ben kalimpált a kezem, s ez aligha alapozta meg osztálytársaim „rajongó szeretetét”. A tanító néni viszont megdicsért, feltehetó'en ez sem öregbítette hírnevemet. Az osztály legjobb tanulója, mint erre szélvészsebesen ráébredtem, Béla volt. A cél tehát adott volt, őt kellett letaszítani a trónról. A párviadal megkezdésére a Rákosi pajtás közeledő születésnapjára meghirdetett tanulmányi verseny adta meg az apropót, bár még csak 1951-et írtunk. Bélát nem sikerült még orrhosszal sem megelőzni, akkor sértettek is a nyilvánvaló igazságtalanságok, de így utólag „fejlődésem” ívét tekintve csak forró csókot tudnék a szép tanító néni szemüvegére lehelni, mert bár Béla nem volt ugyan jobb nálam, de a támogatást a bennszülött, s nem a jött- ment élvezte. Ötöseim gyarapodtak ugyan, mint a jó legelőn a bárányok száma, osztálytársaim barátságát természetesen mégsem ennek köszönhettem, hanem a betonból épült szeméttároló védelmében kifejtett hősi elszántságomnak. A szeméttároló volt a vár. Kapitánya a tömzsi, bikaerősnek hirdetett Miki volt. Gyors felfogású stréber lehettem, mert hamar felfogtam: Miki ősidők óta - óvoda - kivívott császárságát ötöseim aligha ingatják meg. Viharos gyorsasággal besoroltam a mitológiámban Dobó István erényeivel felruházott kapitány mögé, s megpályáztam Bornemissza Gergő betöltetlen helyét. Nem esett nehezemre. Gyakran elgondolkodtam azóta is: miért nem fejlődött ki bennem az uralkodási vágy, tulajdonképpen a mai napig sem. Öntudatom mindig volt, vezérkedésre mégsem serkentett a vérem. Rendre a szürke eminenciás szerepébe lavíroztam magam. A drága jó Zimányi Vera professzor asszony mondta egy alkalommal, mondhatnám ajándékul hatvanötödik születésnapomra: „Sándor, magából hiányzik a hatalom édes íze iránti vágy.” Verának - magam is úgy gondolom - igaza volt. Belőlem még virtuálisan is hiányzik a hatalom gyakorlásához alapvetően szükséges nyers erő. Én nem szeretek senkit sem leváltani, megszidni sem nagyon. Színtiszta dekadencia, apám hagyatéka. Főnökei róla is mindig azt jegyezték meg, hogy imád dolgozni, de beosztottjaival szemben erélytelen és fedezi őket. Fia hibáznak, a számonkérés helyett, inkább ő végzi el a munkájukat. Na ez utóbbi megjegyzés már nem vonatkozik rám. Más helyett soha nem dolgoztam, inkább kivártam, míg rátalál a tántorgó egyén a mondatot lezáró pontra. Sajátos kettősség ez az emberben. Bár szívem d’Artagnané volt, de megértettem Richelieu-t is. Nem Dobó akartam lenni, bár bálványoztam, hanem Gergely diák. Nem szerettem, sőt mélyen megvetettem a felkapaszkodó törökverőt, a fogai között az ellent pörgető Kinizsi Pált, mert elárulta szegény Corvin Jánost. Megjegyzem, ma sem tudom, hogy kettőjük vitájában kinek volt igaza, de a Csonthegy - az Csonthegy! 32
