Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

lett - szocialista relációban. S a világot járó emberen - még ha az csak nyugatiból átmázolt keleti is - meg-megvillant egy-egy megcsodálható cucc, s bár a család apraja-nagyja, a mindig természetesen viselkedő' nagyanyámon kívül, egyre távolodott a kedves, elvtársi joviális fölényt sugárzó nagybátyámtól, mégis elfogadott tény volt: ez a Gyuszi vitte valamire. S a szomszédok is irigykedtek ránk egy-egy Vasas-győzelem után. Ez akkoriban egyáltalán nem esett ritkaságszámba.

Valljuk be férfiasán: jólesett az a kis permetező, nagybátyám sugározta napsugár, hát még amikor Virág úrnál is el lehetett ejteni titokzatos csippentéssel Berendi Paliról, a legendás Botondról, vagy Farkas Jancsiról egy-egy „elsőkézből” származó „pletyust”.

Tudod, kedves Katám! Csavargathatjuk akárhogy is a szót, ez az én nagybátyám valóban kirítt a családból, még a járása is más volt valahogy! S ez nekem akkoriban nagyon is imponált.

Másik nagybátyám, a vérvonalbeli - anyám öccse, Laci -, a hajdani mező- tárkányi dagasztóteknő vezérevezőse, egy akkor még fungáló maszek autószerelő műhelyében kereste a kor fizetési arányait tekintve, nem kevés pénzét, s fordította ő is jövedelme nem jelentéktelen részét az angyalföldi borkultúra felvirágoztatására. Felesége - kedvenc nagynéném - pártkáderként kiemelve, normarendezőként keserítette kollégái életét, státusszimbólumként hordva, mindig kikeményített hófehér köpenyét. Ok egy gangról nyíló egyszoba-konyhás komfort nélküli lakás boldog bérlői voltak - azt is nagynéném örökségeként - emeletenként közös WC-vel, egy omló vakolatú angyalföldi bérházban. Szobakonyha. Frego- li a konyhában. Rendre gatyák, kombinék, bugyik fogadták a konyhába kukkantó buksi fejem.

Ajaj, kedves Katám! Az a mezőtárkányi dagasztóteknő. Az bizony útjelző táblája a kései kutakodó utódnak, amely a ködbe vesző messze múlt felé mutat.

Dédanyám, Asztalos Örzse éppúgy a maga „dagasztotta-sütte” kenyérrel látta el családját, mint minden fia-borja a faluban. Én még ettem, az ő „sütte” kenyérből.

Érthető hát, hogy a dagasztóteknő nagy becsben állt egy paraszti portán. Laci nagybátyám, az égetnivaló suhanc viszont abban az időben tengerésznek vagy éppen kalóznak készülődhetett, s a Salamon-tavi kalandozásokhoz - beláthatja bárki - hajó is kellett.

A dagasztóteknő - ezt is beláthatja bárki, s fantázia sem kell hozzá - ideális kalózhajó, pláne, ha van hozzá szükséges tartozékként, két hajóinas is, nővérei, Lenke és Irén személyében. A péklapát meg jobb, mint az evező.

S a tenger is adott volt, ott csobogott a ház alját nyaldosva: a Salamon-tó.

Örzse mama - aki nem éppen humorérzékéről volt híres, sokkal inkább a kezében vitustáncot járó vesszőnyalábról - ott állt a kalózok által az elkötött hajóval birtokba vett tenger partján, s szórta villámait az égre: „Plogy az a cigány fulladt volna a Rimába, aki áthozott benneteket!”

24