Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Nos, Katám! Ebbe a kavalkádba helyezd bele dédapádat. Apám, bevonulásától leszereléséig alakulatainak, illetve munkahelyének had- tápparancsnoka volt. 1948-49 után avatták tisztté - a megháromszorozódás idején - sértve az igazi munkáskáderek érzékenységét. Ellentétben az iskolázatlanokkal, neki kereskedelmi iskolai végzettsége volt, amihez egy hihetetlenül nyílt intellektualitás és tudásszomj járult, legalábbis életének egyik szakaszában. A főhadnagy, majd százados elvtárs, alakulata kulturális életének oszlopos tagja volt, darabot is írt a pákozdi ütközetről, játszott is benne, ő volt Móga altábornagy. Műveltségét, intelligenciáját felettesei minden jellemzésében elismerték. Mondjam el Neked azt is, kedves Kata, hogy felszerelésétől leszereléséig többször kérte egészségi állapotára való tekintettel visszacivilesítését. Betegeskedése nekem mindig gyanús volt, mert szerintem „gyengélkedése” neve: permanens sértődöttség az alulképzett, de nála feljebb kerekedett káderekkel szemben. Negyven-ötven éves késéssel vettem sorra, olvastam nagyítóval a róla írt jellemzéseket, s tortadíszként: kézzel írt önéletrajzait. Soha nem hazudott, a színes ceruzát is csak módjával használta. Nem tagadta a kocsmát, „a kispolgári gyökereket” - de némi stílbravúrral azért csak átképezte magát az idők folyamán munkásszármazásúnak, ami egyetemi felvételi vizsgám során nekem is hasznomra vált - s módjával s méltósággal emelte ki anyám családja „munkás- mozgalmi” múltját. Nem hiányzott e nemes fogalmazványokból, anyám húgának párttagsága, vagy az anyám öccse feleségének munkáskáderré avanzsáló- dása sem. Az apai ág családfája viszont vészesen veszett a múlt homályába, önéletrajzaiból csupán annyi derült ki, hogy van egy mostohanővére, akivel egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Azt sem tudja, hogy hol lakik. A hírből ismert Lajosok, Tassok, Eták, Icák, Jani bácsik - az egész Wink- ler-família - feltehetően ekkortájt koptak ki emlékezetemből. A tény úgy villogott, mint adás előtt a felvételi stúdiók lámpái. Apám, családilag is szakított az átkos kapitalizmussal. Csak az nem vált világossá, hogy mikor? S nem válaszoltak az iratok arra sem, hogy ez a szakítás összefüggött- e apám berukkolásával. A családi legenda arcpirítóan keserű emberi mélységét szintén anyám világította meg. Egy-két „jelzővel” bővítve a történteket. Ültünk a meghitt konyhazugban, a győzelmi mámortól még mindig kissé kótyagos kormányfőtanácsos sar- jadék s a férje jogán hajdanán a paraszti mélyvilágból felfelé mobil anya. Anyám valóságos krízishelyzetet vázolt fel. Nagyapám a hat elemit végzett ács, a friss sütetű kiemelt munkáskáder, a Városháza újításügyi főelőadója, a valahai módos gazda zabolátlan, nagyivós fia, a Tanácsköztársaság újra felfénylő huszár reménysége, a szép pályát befutó, harsogó nevetésű őskommunista, őskubikus Kis Iván kebelbarátja, a másik vén alkoholista, a Sánta bará18
