Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Csák Gyula: Háttér
Rengeteget olvastam rossz fényeknél, azért is romlott meg a szemem. Mécsesnél, gyertyánál, kicsire csavart petróleumlámpánál. A szabad ég alatt libát, malacot, tehenet őrizve, utolsó percig, amíg a Nap világánál láthattam. Ezeket a nappali olvasásokat gyakran lopva is cselekedtem, elbújva otthon a széna- és szalmakazlak között, vagy elnyargalva a vasúti töltés túlsó oldalába, hogy messzire kerüljek a ház körüli, kötelező tennivalóktól. A házunk a község szélén volt, az árendás földünk meg tizennyolc kilométerre a községtől. Kicsi koromban ott, a messziben volt a tanyánk is, ott éltünk, de amikor iskolába írattak, beköltöztünk a faluba. Onnan jártunk a régi földekre, amelyekben búza, tengeri, lucerna, cukorrépa stb. termett. Három óra gyaloglás oda, ugyanannyi vissza. Egyik hajnalon könyvvel az ingem derekában indultam ki nagyapám társaságában kapálni. Az indulásnál jó messzire előre szaladtam, leguggoltam és olvastam, amíg utolért. Aztán megint futás, guggolás, olvasás. Aznap este, mikorra hazaértünk, befejeztem Sinka Istvánnak a Fekete bojtár vallomásai című könyvét, amit hajnalban kezdtem el. Előző héten végeztem Rousseau Vallomások című könyvével. A véletlenül egymás mellett olvasott két vallomásos mű életre szóló hatást gyakorolt rám. Tizenhárom éves voltam. Megtalálta íróasztalán, amit keresett és ideges kézzel felém nyújtotta. Az én cikkem volt, amit ő rendelt s most visszaadta. Látta, hogy nem értem a gesztust. Erre ledobta a kéziratot és vörösre váltan üvölteni kezdett.- Örökös világjobbító buzgalom! De hát azt lehet halkan, elegánsan, szinte rejtve is. Nem akasztófát emlegetve! Sértőnek, ráadásul igaztalannak éreztem, amit Mesterházi művelt. Nem emlékeztem rá, hogy akasztófáról írtam volna. Összekeveri máséval az írásomat, vagy nem olvasta el rendesen. Mérgesen belső zsebembe akartam dugni a levás borítékot, de beleütköztem a Mesterházi által visszaadott, ominózus kéziratba. A rajtam lévő zakómba tettem csütörtökön s azóta nem volt rajtam ez a ruhadarab. Előhúztam a gépelt papírt és kíváncsian olvasni kezdtem. „A dicsőítések porrá tört üvegházai helyén új, meg új konkurens oltárok emelkednek” - futottam végig az első mondaton. Na, látom, ezt ki is húzta Mesterházi. Nem baj. Kicsikét göndörre sikerült mondat. Úgy sem illik a teljes anyag stílusához. Eddig rendben. A továbbiakban a magyar valóságot elemeztem és minősítettem. Járatos voltam a rituális, meg kódolt publicisztika formanyelvében, de azért a hétköznapi halandó számára is érthetővé tettem, hogy csak félig-meddig vállalok szolidaritást az egymással versenyt futó kijavítókkal, a szocializmust bánni áron kiigazítani akarókkal. „Örökkön két part között hányódik életed csónakja, anélkül, hogy bátor lennél bármelyik parton kikötni” - gúnyolta ingadozó voltomat Mesterházi. 13. Előző évben ismerkedtünk össze egy esti, marxista fejtágítón. A szünetben arról humorizált Mesterházi, hogy akiket ide két hónapra beiskoláztak, azok - ha eddig nem tudták, most megtudhatják -, ingadozók. Ez az iskola nekik van 25
