Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 2. szám - Weiner Sennyey Tibor: A hallgatógép
és tovább gondolta Felderer és Strouhal elméletét: Elsőként a magnetizmus alkalmazásán; a külső táblán végrehajtott sakklépések információinak a doboz belsejébe történő átvitel révén. Ez volt a technikai bravúr, amit a kor már lehetővé tett. Másodikként a játékos elbújtatása. Amely a trükk volt állítólag. Harmadsorban pedig a bábu maga, s annak mozgatható karjainak precíz mechanikája. A kimerítő előadás után hozzátette: senki sem feltételezi, hogy a gép - ember, vagyis „kisebb” csalás nélkül tudott volna játszani, de azt sem, hogy ne működött volna. Ismét mosolygott. Kempelen nem csak visszatér vele Pozsonyba, hanem - már fia, 1808-ban - el is adja Johann Nepomuk Maelzelnek, aki egyesek szerint tovább adta egy Croizier nevű bellevillei mechanikusnak, aki aztán körútra viszi Amerikába, ahol maga Poe is partit játszik a géppel. Ebből is születik egy figyelemreméltó novella. „Figyelemreméltó?” - kérdeztem ismét, remélve, hogy megtudom, mi az amitől ő valamit figyelmével illet, amiért időt szán rá, amiért foglalkozik vele. Igen - folytatta - a gép állítólag elégett 1854- ben, de von Windisch 1783-as és Räcknitz 1789-es könyveiből elég jól rekonstruálható. A kutatás további folytatása végett Bécsbe kell utaznom. - Ilyen hirtelen és ennyire egyértelműen fejezte be első beszámolóját. Most én bólintottam, tudtam, hogy néhány napig nem láthatom, s már előre hiányzott. 3. Teljes hét telt el mire újra jelentkezett a laborban. Áttetsző nyugalmán valami kék remegés sugárzott át. Mintha bőre alatt futó erek a csuklójánál, a kezénél, a nyakánál, csak nagyon halványan, de jobban látszódtak volna, mintha szemének szikrázásába ez a kék zavartság is beszökött volna, és mintha mindezt ő is tudta volna, ezért még inkább próbálta minden érzelmét visszafogni, s amint belépett én is elfojtottam valamennyi vágyamat, mert már akkor éreztem ebből csak bánat, csak fájdalom származhat. Nem sejtettem azonban módját, miként pusztít majd el minden maradékot, minden kevéske élhető részt a világban, s hogy nem csak rám, sőt - főleg nem rám veszélyes az, hogy ekkor már aggódtam érte, izgatott, merre jár, hol késik, mért nem jelez, és mért nem elérhető. Aggódtam érte, de nem merült fel bennem, hogy mással lehet, nem gondoltam, hogy más útjai is vannak az életben, mint amivel én megbíztam, s amit ő mégis jobban értett nálam. Visítani kellett volna, sikoltozni és táncolni, mikor belépett újra az ajtómon, ehelyett csak bólintottam és ismét az ablakhoz álltam. Késő este volt már, a város fényei elkenődtek a szememben, s csak a hangjára figyeltem. Semmi másra. Ezért emlékszem pontosan, hogyan is kezdte. Kempelen második, egyesek szerint főművéről volt szó, a Beszélőgépről. Míg Kempelen beszélőgépe birtokolta az emberi hangot - mondta - addig sakkjátékosa az értelmet. Talán nem lehet mellékes, hogy akárcsak az írógép, amit a vak bécsi zongoraművésznőnek, Terézia Paradisnak tervezett, ez is afféle kiegészítő eszköz lett volna, mondhatni mankó. A beszélőgép néma embereknek segített volna beszélni. - Ekkor szóltam először közbe: „A hallgatógép pedig birtokba veszi majd az emberi szívet.” - nem kérdezett vissza, mert talán már pontosan tudta, hogy mit akarok. Pár pillanat csönd következett, megfordultam, s az ő fényét figyeltem, ahogy ellentétben a várossal az nem más, mint koncentrált ragyogás. Bólintott lassan, de nem 21