Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - "Égi és földi szép". Makkai Ádámmal beszélget Balázs Géza
Makkai A.: Van egy Petőfi-adó, igen, most nem a rádióra gondoltam, hanem az országot körülvevő asztrális erőtérben van egy Petőfi-adó, amelyik azt mondja, hogy: Ha férfi vagy, légy férfi! Aztán ilyeneket mond, ha ugyan nem ezekkel a szavakkal, de ez a lényege, hogy: ide a rozsdás bökó't! Szóval ne hazudjatok, mondjunk igazat: A kutyák dala, A farkasok dala és így tovább. A legfontosabb verse szerintem az volt, hogy: Régi szentek mind elestek, s feldúlt szobraik kövéből egy új, dicső szentegyház épül. Az eget vesszük boltozatnak, s oltárlámpa lészen benne a nap. Arra gondoltam például: egy időben roppant veszélyes dolog volt bevallani, hogy az ember egyházi iskolába járt. Milyen jó, hogy már megint vannak, mint például ez a nagyon szép intézmény, a Szent Margit Gimnázium. Ugyanakkor a marxista tanáraink, meg a marxizmust szajkózó tanáraink elmondták, hogy Petőfiben azt kell tisztelni, hogy an- tdklerikális volt. Lehet, hogy az akkori kor klérusbeli tagjainak szeretett borsot törni az orra alá, de egész biztos hitt az Istenben. Kizártnak tartom, hogy ne hitt volna benne, úgyhogy ezt próbáltam megírni verseimben. Igyekeztem nem az ő stílusát utánozni egy az egyben, ugyanis hiszek abban, hogy az emberi lélek esetleg még tovább is fejlődhet holta után; miért ne? Annyi mindent hisznek az emberek manapság, hogy eggyel több vagy kevesebb, az már nem számít. Ez legalább egy pozitív gondolat. Ezen az alapon tehát Petőfi, aki nem írt szonetteket életében, holta után írhatott, és ezeket én megírtam. O azt vallotta magáról, hogy a „természet vadvirága”, és hogy: fel tudnám én is öltöztetni rímes mértékbe versemet, mellyel szokás látogatni az úri termeket. Ezért aztán csakazértis adtam egy-két hexametert a szájába, egy-két alkaioszi, egy-két szapphói szöveget, és így tovább. Nagyon jól tudta ő ezeket a formákat, csak fiatal volt, és sietett. Mindig szerelmesnek kellett lennie valakibe, gyalogolni kellett, rohanni kellett, úgy, hogy most aztán egy kicsit több műgonddal ruháztam őt fel. Balázs G.: így a beszélgetésünk vége felé azért a címadó versre mindenképpen térjünk rá, a Jézus és a démonok imájá-ra; ezt olvastam el először, mert ez szerepel a kötet elején. Anélkül, hogy túl akarnám értelmezni ezt a verset - ezt hagyjuk meg inkább az irodalomtörténészeknek, hiszen én nyelvész volnék -, felolvasok egy-két sort ebből a versből, mert bevallom, nagyon megfogott. Ha esetleg mégis hozzáfűzöl néhány gondolatot, hogy ez a vers mit is árul el rólad, a világról, világunkról, akkor azt szerintem örömmel fogjuk hallgatni. „...mert hogy mostantól mindörökké a gyilkosoké és a terroristáké minden ország, a hatalom és a dicsőség az uzsorabankároké, soha senki embernek fiát a Gonosztól meg ne szabadíthassa! [■■■] A földön csakis a kétarcú Sátán, Lucifer és Ahrimán akarata érvényesülhessen - mint ahogyan a mennyekben se valósuljon soha meg az átkozott Isten akarata! Balázs G.: Hála Istennek, még van. 179
