Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - "Égi és földi szép". Makkai Ádámmal beszélget Balázs Géza
értője annak, hogy hogyan nem szabad fordítani, még olyan embernek sem, mint Szabó Lőrinc. Öt beszéltessétek meg egyszer erről, roppant érdekes a véleménye. Ha már a fordításról beszélünk, Shakespeare szonettjeiből, amit Szabó Lőrinc lefordított: Olyan vagy nekem, mint testnek a kenyér, tavaszi zápor, fűszere a földnek Petri gúnyverset írt: Az vagy nékem, mint seggnek a tenyér, és így tovább. Ezt Büky említette meg. Az a véleményem, hogy lehet viccelődni, nem szabad szent pofának lenni, nem szabad csuhát ölteni, verni a mellét az embernek, hogy én jobb vagyok, mint ti, mert én vallásos vagyok, fogjatok meg, nem bírok magammal. Balázs G.: Szóval ez a kicsit ironikus vagy önironikus, azaz a dolgokat innen is, meg onnan is láttató megfogalmazásmód nagyon világos a verseidből. Az összesét nem tudtam még elolvasni, de vannak azért kedvenc verseim, és hogyha ihletett pillanatba kerülök, egyet föl is olvasok, de az még odébb van. Ilyenre gondoltam, mint az antitetikus honvágyfutamok például, amelyek a köteted elején találhatók; gondolom, ezeket mostanában írtad. Mák kai A.: így van. Balázs G.: Egészen új versek, és a címben, hogy Honvágy - vágyhon, van egy kis chiaz- mus, egy játék, mert az embernek nyilván van honvágya, ezt ugye gyönyörűen megírod. Az igazi honvágy olyan, hogy jönnék is, meg ugye lennék is, de azért mennék is innen már nagyon. Szóval ilyen ellentétekből rakod össze a világot, és azt hiszem, a világ tényleg nem egyértelmű. Nem csak ilyen vagy csak olyan, hanem ilyen is, meg olyan is. Egy versre hadd kérdezzek rá, vagy talán még kettőre. Az egyik, hogy ugye megírtad „Petőfi Sándor utolsó verseit”. Makkai A.: Igen. Balázs G.: Nem voltál ott a szibériai expedíción, amikor kiásták őt, és hazahozták. A bar- guzini leletről aztán kiderült, hogy egy nő csontváza. Hogy jutottál a versírás ötletéhez? Makkai A.:Meghallottam, hogy megtalálták Petőfi csontvázát. Éppen indulóban voltunk a feleségemmel a Távol-Keletre, pontosabban Hongkongba, ahol kaptam egy vendégprofesszori állást. Nem azt mondom, hogy Barguzinban voltam, hanem ugyanazon a földrészen, csak egy picivel odébb. Azonkívül véleményem szerint Petőfi grafomániás volt, tehát nem tudott volna nem írni. Ha ő életben marad Segesvár után, legalább egy nyírfakéregre egy bicskával odavésett volna valamit, és ennek se híre, se hamva, szóval semmi nincs. Elgondolkodtam azon, hogy ha írt volna, vajon mit írt volna? Csakis azt, hogy mi történt ővele, vagy hogy szeretne már meghalni, hogy nyugalomban élhessen a mennyek birodalmában, ám a Jóisten vagy annak egy megbízottja folyton visszaküldi a földre, mert állandóan zűr van, ugye? Nincs, dehogy van világszabadság! Beszélünk ilyen-olyan felszabadulásról, de voltaképpen rabságok folytatódnak. Gondoljunk a kizsákmányolt gyerekekre, akiket dolgoztatnak. Gondoljunk a fehér rabszolga-kereskedelemre. Szóval rettenetes, sötét dolgok vannak a világban, főleg Afrikában, de máshol is, úgyhogy Petőfit szerintem ébren kell tartanij mint egy éltető eszmét. Ezt egyébként Cs. Szabó Lászlótól tanultam, aki az Irodalmi Újság egy cikkében azt írta, hogy ahányszor a fiatalság és a társadalom érzi, hogy valami nincs rendben, az ő szobra körül kezdenek gyülekezni, mintha abból áradna valami sugárzás. Úgyhogy van egy petőfiség, van egy Petőfi-adó, ha nem is maga a pesti rádióállomás. 178
