Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - Botár Attila versei
2 2 2 2 BOTÁR ATTILA A dobra verés szonettje Acél érint: a tőkék gyilkosa. Felebaráti kéz lezárta présház. Telepíts újat, más gazda, nosza, s a Holdról almát nyaratszaka létrázz. A tó és bakhát világít. Kusza, dohos szalmával hajnalt füstölsz, hékás? Nem áll kezedre gyufa, sem kova. Diófa von be, évgyűrű tapétáz Olyan-amilyen búcsú. Pincekulcs, A bor kitart. Még néhány napig ődöng. Átadja azt is. És megy. Szinte feldönt. „Nincsenek otthon?” „Ez magába fúlt...” Zsúp és korhadás fog egybe, födém, a vörös föld s a tó tompaszögén Káin paraszt-bakancsban Évszakokat vesz nyakába. Ne tudd, a kijárt paraszt-bakancs mint kerülget (s a benne járó mint lesz egyre nyűttebb) kalászost, szárat, árkot, a Tejút sodrában gázlót. Csörtetve szökött tüze mellől, az áldozat kudarca láttán tanúnak esdve a rögöt, s nyomától is a kerge nyomtalanba! Csak sejdíti, de lépteibe lassan keveredik, még alig észre véve, aki előtte, szembe vagy kitérve takar a földön s veti sugarakban a hajnal magvát a parlag sebébe, s akihez mérve minden mozdulatlan. 164
