Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - Botár Attila versei
Vallomás és fúga Kő vagyok. Bazalt. Simít minden évszak ujja lágyan. Estelente végy kicsit mély egedbe, vesd meg ágyam. Túl a csillag őrhelyén maskarátlan hadd heverjek puszta csöndedül, szegény kúpjaként szülőhelyemnek. Tarka felhő volt anyám szült eső helyett, a szikra súlyos álma hajnalán síkot, éjét átszakítva. Homlokomba kései hangodat, hagyom, besüssön, érverésed érleli prés alá valóra fürtöm. Nem leszek utadba, nem. Dolgaid után ha jársz-kelsz hallgatok, ha fenn, ha lenn élsz, s egy nádbugán talált perc fényeleg, hiába hív jobbodon a sétaangyal, balga hangszerén a szív vén kutakhoz inni sarkall. Zörgetésed eltakar hallgatásod újra formál úgy kerülgetsz, játszi dal, fecskevillanásnyi zsoltár - énekedhez, orgonás láb, jelenvalód, szegődöm fúgaként, s te: vallomás. Zajdulón lehull a függöny. 165
