Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 11-12. szám - Keszthelyi Rezső: Őszidőn

Kinn megbonthatatlan volt a sötét, és ettől akkora erőre kaptak a gyertyalángok, hogy alakunkra folyathatták fényüket. H. halkan felém fordította arcát. Szemében nem láttam sem őt, se magamat. És nekem újfent amaz érzésem támadt: mintha a nemlét lenne a világ léte.

A terasz ajtajáig kísért. Olyan kedvesen tárta ki elém az egyik szárnyát, ami marasztalás volt inkább, semmint búcsú. A küszöbön át néhányat lépve, felnézett a csillagsötét égboltra:

Mihelyt e helyre ér, drága barátom, nem lesz semmi olyan, amitől ön árnyékot vethetne ide, a kőlapokra.

Manhattan Blues

163