Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - Keszthelyi Rezső: Őszidőn
próbálkozásomat szerencsés kimenetelűnek vélhetjük egyáltalán, az igencsak személyes hipotézis. Következésképpen: számosán, kiket Kalliopé, többek között a tudományok múzsája patronál, törték, és törik manapság is a fejüket azon, miből és hogyan keletkezett az univerzum. Én, persze, kinek Euterpé a pártfogója, nem versenghetek egzaktságukkal. Mégis: egyaránt misztérium vár mind rájuk, mind pedig rám. Ki-ki kezében szorongatja a kulcscsomóját: vajon melyik kulcs nyit a megfejtésre. H. némi késleltetést követően: Én mindössze egyetlen eggyel tehettem kísérletet, azzal sem egészen önállóan. Amit látni engedett: mesélem. Most meg, csak miután kortyintott a konyakjából: Ne vegye szentségtörésnek, barátom: én nem vagyok hívő, mert ha Istenen azt a képzetet értjük, amelyet több ezer évvel ezelőtt a zsidó-keresztény vallás teremtett, abban leplezetlenül nem hiszek, viszont kitűnő apropó számomra - elgondolása. O testetlenül tölti be a mindenséget, következésképpen tér és idő nélkül, valamint hímnős, vagy talán még az sem. A teremtése azonban az ellentette; egymást kölcsönösen föltevőnek és kizárónak ítélhetnők. Ha... H. kacajtott: Isten vezérelt a Semmihez, azzal a disztinkcióval, hogy ő nem, a Semmi azonban létezik, a hipotézisemben legalábbis. Neki sincs anyaga, jelen fogalmi, matematikai ismereteink szerint, és se tere, sem ideje, és hermafrodita. Ámde nem teremtő, hanem előidéz, következményként létrehoz, hozhat létre, akár beláthatatlanul számtalan keletkezésváltozatot, univerzumokat. Benne elférnek, neki meg sosincs fogyatkozása. Es ha Euterpé most nyomban homlokon csókolna, és unszolna, akkor se tudnám mondani: mikor éppen akkor, amikor, és mi végett a keletkezés a Semmiből. Nekem ez az igazi misztérium: a miért? Erre nem lelem a választ. Gyanúm azonban van: azért nem, mert a létrejövés nem hordozza magában ezt a kérdést, ami célt jelentene. Az meg nem található, sehol a végtelenben. H. szusszantott: A keletkezéssel, vagy nevezzük annak, aminek tetszik, az előidézéssel létrehívottak magukon hurcolják a teret és az időt, mert másképpen, illetőleg másban nem valósulhatnának meg. És nem himnős, hanem telis-tele ellentétpárokkal, ami, a születés és az enyészet forgandóságában, fennmaradását biztosítja. Es ekképpen adódik, ami egy cseppet sem elhanyagolható, a különbözőség: az univerzum és benne mi nem vagyunk határtalanok és örökkévalók, hisz’ nem lehetünk részes a Semmiben, vagy, esetünkben édes mindegy, az Istenben mindaddig, amíg nem bír visszatérésre hozzá a natúrába oltott, elkerülhetetlen, végső múlandóság, ami az én igen hipotetikus elmefuttatásommal megegyező. H. rándított egyet a vállán: És hát az ember nemzet azon egyedei, akik a hétköznapokon túl is képesek elidőzni, régóta kutakodjék, ösztönös és egyszersmind tiszteletreméltó kíváncsiság hatására: minek vagyunk mi itt, ezen a planétán. Az én szavam erre ugyanazon, ami korábban volt, a létrejövés okából: létünkben nem foglaltatott igazában e kérdés: miért, miféle célból - amíg forog velünk ez a kék bolygó az univerzumban. H. hangja elszomorító volt, ahogy folytatta: És mi bámulattal nézzük. És átélünk mindenféle érzést, amit érezhetünk, és gondolunk mindenféle gondolatot, amit gondolhatunk, és megtapasztalunk mindenféle cselekedetet, amit cselekedhetünk. Aztán soha többé nem fogjuk ámulni a mindenséget, és soha többé nem fogunk találkozni egymással, miként ön semmilyen időben se tapinthatja majd hitvese haját, nem láthatja szeme színének csillanásait, termete báját, nem simogathatja meg a nyakát, nem szoríthatja a kezét, nem hallhatja okosszívű beszédét, kacagását vagy zokogását. 154
