Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11-12. szám - Bozók Ferenc versei
BOZÓK FERENC Puskasöréttől rémült nyúl, ver a szíved. Dúlt hajad éget, rázkódó zokogásunk trópusi, forró, izzasztó ölelésünk fojtogató, fullasztóan szoros, és lázmeleg, édes, gyászos távolodás. Lakkozott a domb, hideg ragyog, milliónyi jégcsap-angyalok gótikába csúcsosodnak, és élük úgy kifenve, mint a kés. Meleg ragacsban úszva reng a domb, rezegve egybeér a kedv, s a gond, a lég rotyogva forr, s a Nap csodás azúrba lottyanó tükörtojás. Tűnt napom aranyékszer, zsebre teszi az alkony. Járok a lebukó Nap olvatag aranyában. Ballagok, a zsebórám hűs fedele lezárva. Tartom a füleimhez, perceg a mutatója. Forgatom a kezemben, nem merek odanézni percre sem az időre. Zsebre teszem az órám. Múlik a fiatalság. 132 Ölelés Téli kert Nyári kert Aranyóra
