Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Békássy Ferenc: Két ember találkozik, Idealizmus

Mint most ez a sziget - gondolta az öregebbik. - Én itt nászúton voltam - mondta azután minden bevezetés nélkül. Környezetük okozhatta, hogy úgy megoldódott a nyelvük - hiszen messze voltak a világtól - vagy hogy mind­ketten annyit éreztek ebben a percben. De az ifjú akarta is. Ezalatt már parthoz értek megint. Tehát emlék - mondta halkan az ifjú. - Uram, eltévesztette az utat, ez nem az a sziget. Ez az én szigetem - a mi szigetünk - ez z jelen szigete. (Ki vagy, csodálatos ember? Az intellektuális beszéd bűvkörén belül min­denki egyforma, ki vagy azonkívül?) Csillagos itt a pázsit - folytatta az ifjú -, most egy éve is itt pihentem, de akkor melegebb volt. Mennyi virág - milyen egyszerű mind, és mégis annyiféle. Egy éve? Elát szintén csak látogató? Nem gondoltam. Azt hittem, itt lakik a közeli partokon? Nem lakom sehol, vagy ha tetszik: mindenütt a görög szigeteken. Ide északra már nem sokat jövök, nem sok fűz már ide. Dodona, meg az Acroce- ram hegye, Kerkyya és Lacroma: ez a legmesszebb határ. — Azzal hirtelen fel­kelt: - Én itt megfürdöm, a nap ide süt a partra és a fű is puha. Mindketten siettek ki a partra. Már most, azt gondolták tudják, hogy milyen emlékük lesz erről a partról: egy pár barátságos óra, egy csendes búcsú­zás és egy tökéletesen kellemes nap emléke. Az ifjú gyorsabban vetkőzött, s mire készen lett a másik, már ki is keresett magának egy magas sziklakövet. Széles ívben bukott a víz alá, a hirtelen friss hidegség testéhez simult, mire felmerült, követte már a másik is. Azután gyors tempóban úsztak kifelé, csodálkozván titokban mindegyik, hogy a másik milyen jó úszó. így a vízben igen különbözőek voltak, az egyiknek tanult mes­tersége, másiknak természete az úszás: a férfi komoly, kimért, hatalmas, a fiú gyors, víg, majdnem lubickoló. Mire a parthoz értek megint, mindketten kifá­radtak, s lihegve terültek el a puha füvön. Mellük erősen zihált, s azután, amint elcsendesedett minden, némán hallgatták a sok apró zümmögést körül. Lehunyták szemüket: hadd süsse őket végig a nap. Ki vagy te, az istenek szerepét folytatod, hogy így bolyongsz a görög világ­ban? így jársz-kelsz az emberekkel, és nincsen hozzájuk közöd? - Mintha magában mondta volna a férfi, szemét ki sem nyitotta s nem mozdult. Szabad ember, mint te - mondta az ifjú, s felült. Hátát egy sima fatörzshöz támasztotta, s átfogta a két térdét. - Nincs nagy történetem. Görög vagyok és láthatod: romantikus. Ha pénz vagy hajlék kell - dolgozom. Könnyű annak, aki sok mesterséghez ért. Különben meg: élek a széles világban, vagy mond­juk a görög szigeteken. Jött-ment ismertségekkel? - szólt a másik, de elröstelte magát. - Nem úgy van, értem. Neked az ismertség tény, nem állapot. Ha évek múltán viszont­látsz: van, ha sohasem látsz többet, akkor is. Ti mind ilyenek vagytok. A másik felnevetett. Oh, egyedülálló ember! Hát annyian vannak a magamfajta emberek? Találkoztam veletek. De a társaid nem oly merészek, mint te vagy. Az őket környező világban tengődnek, amelyhez nincs közük. Nem tudom soha, milyenek vagytok, mert csak azt tanultam megítélni, mi egy ember, hogy ki, az 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom