Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Száraz Miklós György: Duna
kább - Itália legnagyobb tiszteletnek örvendő, babérkoszorús költője, a szellem arisztokratája. Aki - ezúttal nekünk ez a legérdekesebb - Hungáriában először mondja ki: a mi Dunánk. Jelkép neki a hatalmas folyó, a haza jelképe. Nap és Hold, sors és haza, Duna, Duna-táj, Duna-sors: Pannónia. Most vissza a Dunai Tudós Társasághoz! De előbb még a symposionról valamit. Az ókori görög-latin symposion divatját a humanista gondolkodók élesztik fel újra. Symposion, latinul convivium: a lakomázva vitatkozás művészete és élvezete. Talán valamikor az 1400-as évek első felében, Milánóban támad fel, aztán gyorsan eltanulják Firenzében is. A firenzei újplatonikus Marsilio Ficino -Janus Pannonius hajdani diáktársa és barátja - Platón Lakomájához írt kommentárjának, De amore (A szerelemről) című symposionjának második kiadását éppen Janus Pannoniusnak ajánlja, mondván, a költő a múzsák után Platóm is mutassa be a Duna táján. Mátyás uralkodásának esztendeiben Magyarországon is meghonosodik a vigadva vitatkozás, az együttgondolkodás eme ősi formája. Esztergomban, Vitéz János palotájában itáliai teológusok és magyar főpapok disputáinak, vívódnak, érvelnek a terített asztalnál vagy a pamlagon heverve, boros kupával - és persze a könyvtárból áthozatott könyvekkel - a kézben. Egy ilyen alkalommal maga Mátyás az, aki valamely ódon krónikából citálva visszavonulásra kényszeríti a tudós inkvizítort, a csillagászathoz is konyító Giovanni Gatti domonkos teológust. Mátyás híres könyvtára, a Bibliotheca Corviniana - melyet a kortársak a „tudás szentélye’’-ként emlegettek - nem múzeum volt, halott művek díszes temetője, hanem inkább pezsgő életű szalon, vidám symposionok helyszíne, mely nemcsak az uralkodó kedvét szolgálta, hanem szellemi műhelyként működött. Világi és egyházi kiválóságok, művészek és tudósok rendszeresen használták a bibliotékát, kolostorok, iskolák kölcsönözték könyveit, a király gyakran itt tanácskozott kedvelt humanistáival. Mátyás a könyvtár helyiségeit reneszánsz budai palotájának közepén, a Dunára néző szárnyban építtette fel, és a könyvesház pompája vetekedett a trónteremével. Hatalmas, színes üvegablakokon áradt be a fény, körben, a falak mentén mindenütt aranyozott polcok, rajtuk a bőrbe, színes selyembe és bársonyba kötött, címeres, zománcdíszes kódexek. Bartholomeus Fonteus, a firenzei humanista 1488-ban így lelkendezik a könyvtárról: „a király oly lelkületű, hogy - mint minden dologban - a könyvtárban is felülmúlja a többi fejedelmeket”. Fonteustól tudjuk, hogy Lorenzo de’ Medici Mátyást követve alapította meg görög nyelvű könyvtárát. A híres bibliotéka tudatos továbbépítésének Mátyás halálával ugyan vége szakadt, ráadásul pótolhatatlan köteteit nyakra-főre kölcsönözgették, de még így is Európa egyik leggazdagabb könyvtára volt, tele görög, latin, héber unikumokkal, s mint ilyen, kivételes helye volt a különféle tudományos alkotómunkának. Mátyás halála után az olaszok többsége visszatért Itáliába, de a Jagelló-kor humanistái - magyarok, lengyelek, csehek és morvák, osztrákok - éppúgy szerették Budát, mint korábban a taljánok. Hogy miért? Nyilván Mátyás palotái, a reneszánsz pompája és tündöklése is vonzotta őket, de talán ennél is nagyobb vonzerőt jelentett a könyvtár. Johann Alexander Brassicanus, a bécsi humanista még 1525- ben, két emberöltővel Mátyás halála után, a megdézsmált könyvtárat látva is 90
