Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Salamon Nándor: Művészportrék - A Régió Artból

mával már élesen kiütközött, hogy elmozdult festőn a statikus helyzetből. A hajdani sematikus, inkább csak jelképiséget hordozó figurák határozott, embe­ri, egyéniség jegyeit felmutató alakot öltöttek. Méreteik ugyan azt sugallták, hogy főszerepre most sem számíthattak, de közvetlenséget, cselekményességet kölcsönöztek a „színjátéknak Innét kezdődően régi és új festményei váltakozva, együtt vagy külön kerül­tek kiállításra. A nyugalmat és egyensúlyt „frissen festve”, műterméből váratla­nul előtörő expresszionista temperái billentették meg. Nem kis meglepetést okoztak híveinek és kollégáinak. Az eredmény: felszabadultságot, a kötöttsé­gektől szabadulni igyekvő, kortársi tájékozódást sejtető, nonfiguratív képsor, amely főként az ecsetjárás hevességével ütött el a tradicionális Vértesi oeuvre ismert darabjaitól. Már e „kaland” tanulságaival tért vissza az elhagyott útra, de a módosulás szembetűnő. A színesség mellé lazábban kezelt, oldottabb formaadás társult s le­csökkentek a méretek. A mindig szükséges lelki inspirációk lényegesen frissebben alakultak át festményekké. A közvetlen élmények helyét fokozatosan az emléke­zés foglalja el. Nagy mélységből merülnek felszínre a gyermekkori emlékek. Kedves motívumok, alakok, a hajdani csatangolások, találkozások, mesék és ál­mok, terek, tájak, hangulatok színes lenyomatai foglalják el vásznait, fatábláit. A napi festési penzumot kitartóan teljesítve, mintegy újra éli a műterem magányá­ban sorsát, emlékezetes pillanatait. A megidézett, felforrósodó múlt ihlető anya­gából, a valóságosan átélt vagy megálmodott eseményekből, a megkísértő láto­másokból vitathatatlan, színesebb költői világot varázsol maga köré. Ha kevés szóval akarjuk jellemezni e műveket, a „lebegés” vagy a „snhanás” látszik találónak. A terjengő sejtelmességben, körvonalakkal lazán elkülönítve vagy testes ecset és festőkés formálta nyomok sűrűjéből tünedeznek elő a légies, fehér vagy színes jel­mezekbe bújt, pompázó karcsú hölgyek, embercsoportok fura figurái vagy a ne­hézkedés törvényein diadalmasan felülemelkedő, széles szárnyú madarak. A megfigyelés csak alkotásai bizonyos hányadára érvényes ma is. A polgár- mesteri védnökséggel, a tisztelők sokaságának jelenlétében megnyitott jubi­leumi kiállítása egyértelműen igazolta, hogy több párhuzamos mentén halad­va, építi az árnyalatokban gazdag életművét. A legkorábbi festmények, az exp­resszív temperák és a legújabb munkák mégis szerves és harmonikus egységet alkotva, függtek a falakon. Alkotójuk fölényesen birtokolja a képalkotás törvé­nyeit, szó szerint igaz, hogy ujjaiban hordja a mesterség eszközeit, ismeri a rej­tettebb tikokat is. Rendelkezik azzal a képességgel, amely a tájat, embereket, tárgyakat egy látványösvényen felsőbb szellemi magaslatra tudja emelni. Olyan világot varázsol a képeire, amely sajátja, törvényeit a tudás és képzelet együttesen diktálja. A festmény nála mívesen traktált sík, megosztva nagy kék mezőkkel, lángoló vörösekkel, mediterrán vágyakat rejtő sárgákkal vagy az er­dő nyugalmát idéző hűvös zöldekkel. Életteret biztosít a létezésüket gesztu­sokkal kifejező, emberi tulajdonságokkal felruházott, érzéseket kifejező, korta­lan, jórészt arctalan, mégis nagyon rokonszenves „szereplőinek”. Rokonszenves ember maga a festő is. Megejtő a művészete is. Gazdag het­ven év van mögötte. Az életmű azonban közel sem lezárt. A műteremben csend van, de az ecset nem pihen. Új varázslatok vannak készülőben. 59

Next

/
Oldalképek
Tartalom