Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 6. szám - Salamon Nándor: Művészportrék - A Régió Artból

LAKATOS JÓZSEF

A szülővárosában, Sárváron élő festőművész ugyancsak 1938-ban született, nyolc hónappal korábban, de mindketten az adott hónap nyolcadikán. Vértesi novemberben, Lakatos márciusban. Hogy rejtőzik-e valamilyen számmisztikái titok sorsukban a kettős hurokból álló nyolcas révén? - megfejtésére nem vállalkozunk. Egy közös gondolati szál azonban gond nélkül kibontható művészetük sorsfonadékából. Pályájuk kezdetén mindketten odajárultak a magyar népi kultúra kútjához és eltérő mértékben ugyan, de megmerítették kupájukat éltető vizéből.

Am a különbség szembeötlő! Míg Vértesi közvetítők segítségével, áttételesen kapcsolódott a Bartók-Kodály modellt követő képzőművészeti eszme- rendszerhez, Lakatos „leereszkedett” a mélybe, a még látható, megtapasztalható, személyesen átélhető eredethez. Kitartó munkával művészetébe integrálta a Kárpát-medencében élő magyarság ősi gyökerű kultúrájának tárgyi és szellemi kincseit. Vizsgálódásait kiterjesztette térben és időben vándorló, hont kereső eleink művészetére is. A szigetközi falukutatástól, a kapubálványoktól, busó maszkoktól a tarsolylemezek, fíbulák, sámándobok ábrázolásáig, a rovásírással díszített bálványok faragásáig, hosszú utat járt meg. Jeleit hátra hagyta az utak mentén, emlékhelyeken, galériákban és múzeumi gyűjteményekben. Ebből állt egybe az életmű. Képeinek, plasztikáinak, faragványainak gazdag láncolatából fél évszázadnyi, belső logikával bíró, küzdelmes művészpálya körvonalai rajzolhatok meg. Kifejező művészete lényegét tekintve - leszámítva a kezdeteket! - talán nem annyira ábrázoló, mint inkább jelteremtő, szimbólumalkotó. E tekintetben az élenjárók egyikének tekinthetjük, aki antropo- morf képeivel és tárgyaival megelőzte a hetvenes évek „népi avantgardjai” - Samu Géza, Bukta Imre és mások - feltűnését.

A sárvári várban — két helyszínen - megrendezett jubileumi tárlaton, az adott keretek között, kellően értelmezhető volt a Sárvártól Sárvárig vezető, több stációval megszakított életút. A visszatekintés sugarával egészen a kezdetekig pásztázhattuk alkotóegyéniségének alakulását. A kisvárosi részleteket megörökítő pasztellek az első lépések emlékét, a megcsillanó tehetség szikráit csiholták elő a múltból.

Pályája a maga természetes módján, hagyományosan indult. Kíváncsiságát talán kedvelésből festegető apja képei ébresztették fel. Ösztönzést a városban élő művészek példája, eligazító tanácsai nyújtottak. A szerény egzisztenciát ígérő tanári pálya reményében jelentkezett az egri pedagógiai főiskola rajzszakára. Mestere Jakuba János, akinek hatása a gondos képszerkesztésben mutatható ki. Visszafogott, párás kolorizmusa kevésbé érintette meg alakuló szemléletét.

Diplomával a kezében vette kezdetét vándorlása, helykeresése az országban, tájékozódása a világban és a művészet birodalmában. Mosonmagyaróváron kezdett tanítani, de csakhamar Győrbe költözhetett. Nagy kedvvel folytatott szigetközi barangolásait határozottabb, célirányos keretben folytathatta. Ismeretségbe került a megyei múzeum néprajzosaival, nyaranta részt vett a falvakba vezető gyűjtő expedíciókban, táborozásokon. A felkutatott öreg házakat, eszközöket rajzolva, döbbent rá, hogy nemcsak értéket ment, hanem az elmú60