Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
jó volt kiülni, kipletykálni a falu dolgát, hát itt van ez a kilátó. S a betonépítményre hágván nemcsak kilátás nyílt a forgalomra, hanem a kerítés mögé bújva bosszantani lehetett a járókelőket is. Cseresznyemagot köpködhettem a fejükre, síri hangon szólíthattam le a járdán, éppen előttem elhaladókat: Néni maga nem tétényi, Bácsi maga nem mohácsi! S visonghattam anyámmal a betonlépcsőre kuporodván az elhaladók döbbent fejforgatását látván. A házhoz tartozó nagy kertben nagyanyám virágágyásai várták, hogy naponta inni adjak nekik, s zuhany is volt. Igaz, hogy csak nyáron. Barnus nagyapám felszerelt a tűzfalra egy hordót, s rászerelte az öntözőkanna rózsáját ellátva egy csappal. A hordót a falhoz állított létráról lehetett feltölteni vízzel. A hatalmas udvarhoz, egy a Béke útra merőleges téglalap alakú ház tartozott, amelynek azonban csak a fele volt laktér, a másik két helyiség a valahai Delmár-Malialaki cég irattárolója volt. Iratok nélkül. Anyámék azonban hiába kérvényezték a tizen-négyzetméteres lukat lakás céljára kiutalni, a hatalom nem engedett. A palota nem az ilyen magunkfajta gyanús hátterű egyedekre, hanem egy igazi tősgyökeres proletárra várt. Meg is jött. Ott is maradt. Győztesen, háta mögött az őt óvó hatalommal. A téglalap alakú épület teljes hossza huszonkét-huszonöt méter lehetett, kb. három méter mélységben, s ebben benne volt az „irattár” is. Itt, e tágas térben éltünk öten, a minket albérlőnek befogadó anyai nagyszüleim, s mi hárman. A szűk kis konyhában a sparhert és a konyhaszekrény, köztük leheletnyi rés, kibélelve egy azbesztlappal, az egyik falra simult. A nagyapám faragta kétszer két méteres „ebédlőasztal”, mélyen benyúlva a konyha „szabad” terébe, ráhúzva elölről három, oldalról egy-egy karosszék a hosszú fallal ölelkezve, uralta a konyhát. Szemben az asztallal egy, ugyancsak a nagyapám alkotta szófának becézett sezlon, mellé szorítva az ugyancsak nagyapámat dicsérő gondolkodószék. A negyedik fal, nem volt fal. Innen nyílt az ajtó az udvarra. A konyha egyik ajtaja a spájzba nyílt, a másik az egyetlen szobába. A spejz- ból tovább vezetett egy ajtó a fürdőszobának becézett kis lukba - ablak nem volt, szellőzőnyílás sem -, melyben egy ütött-kopott kád árválkodott. Nagyapám idővel a romeltakarítás kézzelfogható eredményeként újított hozzá egy fatüzelésű kályhát, s ehhez egy bojlerszerű valamit kombinált. Hetente egyszer volt fürdés, alig-alig vízben. Az viszont meleg (!) volt. „Mint a Delmár méltóságoséknál” - mondogatta nagyanyám. A spájzból tyúklétra vezetett a padlásra a száradó ruhákhoz, alattuk a karácsonyi bejglihez gyűjtött diók hevertek költői rendetlenségben. A Béke utcában radikálisan felcserélődtek az Eger vár ostroma során kialakult történelmi szerepek. A törökök - Istenem, hány diót lehetett megrohamozni.. . — voltak a várvédők, a magyarok - én és Mariid nagyanyám - az ostromlók. S mindennek oka egy, a tapasztott padlóra kétes biztonsággal rögzített tyúklétra volt. Nagyanyám, ha nem is „mosta a város minden szennyesét”, élete javát a mo- sóteknő mellett töltötte. A sparhert platóján állandóan forrt a víz. Nagyanyám 37
