Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
ben. Az első sorokban állók pedig szomorúan állapíthatták meg, hogy a Messiás nemcsak stílustalan, de apolitikus is. Az utca népe már úgy bugyborékolt, mint a tájat leperzselő lávafolyam, megszilárdulás előtt, s közben a kart karba öltő mosolygós emberek egyre hervadtabb ábrázattal voltak kénytelenek végighallgatni a tördelt mondatfoszlányokat. „Elvtársak!” - hangzott el a Nagy Imre-szózat a tömegeket megszólító, de a valóságot nem éppen érzékelő, pártfegyelem szabta, első felütése. S akik hallották, replikáztak is azonnal, s hangjukat átvette a tér majdnem teljes egésze. Aki hallgatott, tudta miért teszi! „Nem vagyunk mi elvtársak!” A folytatás sem váltotta ki a nyílt színi tapsot. Nagy Imre megígérte, hogy a párt ülésezni fog, s megoldja a problémákat. Az elborult tekintetű nép, szinte megittasodott az örömtől, a párt már megint megold. A párt olyan, mint az ötvenes évek gyerekeinek kedvenc bohóca, a Csimm-Bumm cirkusz Bukfence, aki mindent tud. A sötétbe borult téren, a hamarjában fáklyaként égő korabeli kommunista napilap, a Szabad Nép tüzeinek fényében - óh, te lámpaoltó agyalágyult hatalom - a hátsó sorokhoz hírláncon érkező tépett testű mondatok éppúgy morgást eredményeztek, mint a szöveget még értő első sorokban. A Nagy Imre által önmagát is cserbenhagyottnak vélő tömeg, elindult történelmet alkotni. Az emberek egyszerre a tűrő tárgyból, alkotó alannyá kívántak nemesülni. A cselekvésre egyre éhesebb tömeg egy része a Rádió előtt gyülekezőket dúsította, másik része a Sztálin-szoborhoz indult tiszteletét tenni. „Sztálin Jóska”, a „Nagy Sztálin” - a fogát az AVO pincéiben vesztett öreg paraszt „Naftalinja” - ekkor még derekasan állta a tömegek ostromát. Honorálta is az 1952-ben, Helsinkiben tizenhat aranyérmet szerzett sportoló ország büszke népe a kommunista szoborvezér szilárd helytállását. „Tarts ki, Jóska!” - skandálta a szocialista magyar ipar tartalékhadseregének egy ifjú csoportja, a maréknyi ipari tanuló és ifjúmunkás, könnyesre röhögve magát. Kapnak is majd néhány évet jutalomként Kádár Jánostól 1956 után. Ok lettek a megtorlás pereinek „szobrászai”. Nagyon úgy tűnik, hogy népünk joviális Jani bácsija, nem kívánta megérteni a magyar nép történelmi tréfáját. A tehergépkocsikra szerelt csörlők láncai rendre elszakadtak, miközben a nagyvezír kőtekintete megvetően mérte végig ostromlóit. De a forradalom, nem azért forradalom, hogy ne szüljön ötletet. A közeli Podmaniczky utcában működött egy maszek. A Sztálin-ostromlók egy csoportja egy hidegvágót kölcsönzött az emlékül itt felejtett kisiparostól. Maszek! Kedves Kata! Népünk szeretett vezére, Rákosi Mátyás elvtárs - az úttörőknek, akiknek kedve mindig jó: csak pajtás - a Világbéke őre, Sztálin elvtárs útmutatásai alapján hozzákezdett a magánszektor felszámolásához is, amely köztudottan kapitalista maradvány volt. Népünk bálványozott vezére 23
