Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
Gerő szavait mindennek lehetett minősíteni csak madárcsicsergésnek nem. „...következetes harcot folytatunk a sovinizmus, az antiszemitizmus és minden egyéb reakciós, népgyűlölő, embertelen irányzat és nézet ellen. Ezért elítéljük azokat, akik ifjúságunk körében a sovinizmus mételyét igyekeznek terjeszteni, s a demokratikus szabadságot, amelyet államunk a dolgozó népnek biztosít, nacionalista jellegű tüntetésre használják fel. Pártunk vezetését azonban ez a tüntetés sem ingatja meg abban az elhatározásában, hogy tovább haladjon a szocialista demokratizmus fejlesztése útján.” Gerő Ernő október 23-án este nyolc órakor ezt üzente az utcákon tolongó népességnek. A Gerő-trillától sajátos lelkiállapotba varázsolt tömeg egyik része a parlament épülete előtt maradván még mindig Nagy Imrét akarta hallani, a másik fele pedig a saját hangját. Ez utóbbiak a Rádióhoz vonultak, hogy beolvassák a forradalmakkor szokásos proklamációjukat. Az éppen aktuális forradalmi táncrend 1848. március 15-én tizenkét pontból állott, most a pontok száma esetenként kettővel, helyenként, néggyel gyarapodott. 1848. március idusán, az öreg nyomdász Eleckenast Gusztávnak - egyes források szerint osztrák ügynök - volt annyi sütnivalója, hogy kinyomtatta Pe- tőfiék tizenkét pontját. A kommunistáknak nem. A rádió vezetői hosszú huzavona után sem engedélyezték, hogy a tüntetők a rádión keresztül nyomatéko- sítsák követeléseiket. S a Rádió épületét ráadásul a gyűlölt államvédelmi hatóság alakulatai védték. Miközben a Parlament előtt a tömeg követelésére végre megszólalt Nagy Imre, de átütő sikert éppen nem aratott, a népáradat másik fele, szeretett apánk, a világbéke őre, Sztálin szobrának ledöntésével kezdett el foglalatoskodni. A Rádió épületénél pedig viharos kavargásba kezdtek az égből, titokzatosan aláhulló fegyverek. Egy kollégám a hetvenes évek elején (akkor még alezredesi rangban volt) a Fekete Holló nevet viselő budai műintézményben baráti sörözés közben adott számot október 23-i parlament előtti emlékeiről. Annak a műszaki alakulatnak volt fiatal tisztjelöltje, amely október 23-án késő délután éppen a hangszórók a Parlament előtti fákra szerelésével s azonnali elrontásával volt megbízva. „Az elcseszett hangszórók forradalma” ismételgette többször is, miközben az emlékezés bárányfelhői suhantak át az arcán. Gerő Ernő és dicső társai - ha másnak nem is, de a valódi szándékaikat eltakaró fügefalevélnek - bekönyörgik a pártfegyelem nevében a Parlamentbe Nagy Imrét, vallott szándékaik szerint, csitítandó a népet. Esetleg elindult az árnyjáték és az égre kúszó szamárfül mögött már felsejlett az akasztófa árnyéka? A bakó, pedig mosni kezdte Rajk halálverítékétől még szennyes, eredetileg hófehér kesztyűjét... A hangszóró recsegése mögül zagyva mondatok kúsztak a légbe. És persze kikapcsolják a tér lámpáit, hogy sötét is legyen. Se kép, se hang! A Messiásként várt Nagy Imre tört mondatai szakadtak alkotó elemekre a sötétedő esteli idő22
