Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke

villamosoztam végig a Lehel úton, tujázhattam volna, amennyit csak akarok! Lélekben talán még mindig ott lógok az iitközó'n, mint Karinthy diákja a szeren. De gyáva voltam, Kata, mert tudtam, hogy ügyetlen vagyok. Akkor még szégyelltem magam ezért az adottságomért. Ma már nem! Autót sem tanultam meg vezetni, mert tudtam, hogy nincs hozzá készségem, legfeljebb rutinom lehetett volna, de a rutin tompít, butít és megrabolja az igazi cselekvés igazi ízét. És veszélyes is.

Azon a napon - kivételesen anyám is eljött velünk az angolparkba - a hosszabb utat választottuk, hazafelé. Az Andrássy úton, az emberek között cikázva, izgalmas látvány tárult elém. Az utat szegélyező' hatalmas paloták egyike előtt egy katona állt vigyázzállásba merevedve. Előtte, vastag lánccal összefűzött kőbabák őrizték a katona mozduladanságát. Elindultam közelről is megcsodálni a katonát, már csak azért is, mert ilyen, a katonához hasonló szobrot már láttam, igaz, kisebb méretben, a Zrínyi utca és az Akadémia utca sarkán egy bemélyedésben, nem messze a Zrínyi utca 3-tól, ahol apám dolgozott. Azt már idejekorán megtanultam a Hősök terén, hogy szobrot csak híres emberekről készítenek a szobrász bácsik. Előttem tehát egy híres ember áll. S akkor felhangzott anyám rémisztő sikolya: „Sánikám! Gyere ide, nem szabad!” 1948-ban, a londoni olimpia évében.

Egyik alkalommal, szabad legelőkre vadászva az angyalföldi lankákon, jutottunk ki végigviháncolva az utat a Papnevelde térre. Papnevelde tér. „Itt lakik Papp Laci az olimpiai bajnok” - rebegte anyám átszellemült tekintettel. Apám naponta olvasta fel a híreket, így „lépést tartva a korral” nemcsak azt tudtam, hogy a modern ember Váncza sütőport használ, hanem azt is, hogy az egyik aranyérmesünket Papp Lacinak hívják.

Okos kisfiú révén azonnal megfejtettem a tér névadásának rejtelmeit. Papnevelde - Papp nevelde.

Továbbmenvén, a karmeliták temploma tornyosult elénk, majd az ütött- kopott, térnek is tekinthető utcán továbbhaladva elértük az Aréna utat. Az Aréna út és a Tüzér utca sarkán áll, még ma is, a Honvéd vívótermének emblémáját viselve, gyermekkorom egyik leghatalmasabb épülete: a Zsinagóga.

A Zsinagóga! Szokás szerint röpködtem a járdán, amikor a hatalmas épület elé érve, elém terebélyesedett az ugyancsak hatalmas lépcsősor, amely a még hatalmasabb kapuhoz vezetett fel.

Nekem, akkoriban minden nagy épület, vár volt. Esténként anyám az Egri csillagokból olvasott fel részleteket mese gyanánt. Belefészkelvén magam az ölébe, én valóban hittem a „szavak erejében.”

Mostanában a Magyar Rádió - az MR 1 - világot rengető újdonságként, ezzel a szlogennel kívánja hitelesíteni híreit, köztük aktuális miniszterelnökünk, Bajnai Gordon, saját elszántjai szerint, világunk gondjait elrendezni kívánó bölcs szavait is.

Ezek a szocialista bajnokok, Kedves Kata, hét éven keresztül hirdették megváltó terveiket, miközben szétverték az ország gazdaságát, s részben morálját s csak úgy mellesleg, szétzüllesztették saját pártjukat is. Aztán, a sáskajá18