Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 10. szám - M. Kiss Sándor: Különbéke
rást idéző hadjáratuk után, meghirdették az „új módit!”. A hírhedt sztálini tételt. A nehézségek azért vannak elvtársak, hogy legyőzzük őket. Majd ők legyőzik. Elvégre ők nemcsak elkövetik a hibákat, meg is oldják, hiszen „pontosan” tudják, mit műveltek! Mindig, mindenhol, mindenkor, mindenhogy. Orbán Viktor 1989. június 16-án arról beszélt a Hősök terén a fiatal névtelen forradalmár koporsójára mutatva, hogy abban az ő nemzedékének elkövetkező húsz éve is nyugszik. Ma már senki sem vitatja: igaza lett! Most Bajnai akar hatni a szavak erejével. De az ő temetői beszéde más. Ö a nekünk tovább és mélyebbre ásott gödörből ágálva mutogat a boldog jövőbe, ami a Te jelened lehet. Jelenleg már ott tartunk, hogy a koporsót is árverezik. Kedvenc hősöm természetesen Gergő volt. A szerelmem pedig Vicuska. S mert létemben én is Gergővé nemesültem, nyugodtan szerethettem Vicuskát, anélkül, hogy Gergőre féltékeny lettem volna. Dörögtek az ágyúk, omlottak a falak, robogott a tűzkerék, leleplezték Hegedűst, az árulót, fölrobbant a lőszerraktár, mikor milyen sorrendben, bár lélegzetem sokszor elszorult, a vérem lüktetett, s a győzelemben is biztos lehettem, mégis mindig azzal fejeződött be az este, hogy a törökök eltakarodtak a falak alól, és Sukán bácsi elvégezte a számadást. Hiába tudtam ugyanis, hogy győztek az egri hősök, a biztonságot az adta, ha ezt anyám hangja nyomatékosította. Lám - lám, Kata! Milyen korán bevésődik az ember tudatába a történelem egyik legfontosabb igazsága: a mondandó, és hogy a tett hitelességét jórészt a személy hitelessége garantálja. Még ha az esetleg nem is való. Nagy falat ez a mindenkori magyar és nem magyar első számára, ezt a rágós, mócsingos igazságot lenyelni, esetleg meg is emészteni. Madách és Marx. Az egyén és a tömegek szerepe a történelemben. Klasszikus tétel a történelemben. Mostanában nagy szemű rostán szitálják a szocialisták a vizet. Most is ott álltam a vár-zsinagóga előtt, s én voltam Lukács vitéz, akinek át kellett törni a török hadon, ahhoz hogy a várba bejuthasson. Már-már nekiindultam a hatalmas lépcsők meghódításának az ilyenkor szinte kötelező diadalittas csatakiáltások közepette, hogy elérjem a várkaput, ahol Dobó integet, amikor egy éles sikolyt hallottam: „Sánikám, állj meg!”. Ijedtemben, hogy valami nagyon rosszat tettem, éktelen bömbölésbe kezdve, remegve kapaszkodtam, védelmet keresve, a rám kiáltó anyám szoknyájába. „Aki ide bemegy, elviszik a nyilasok!” Mondta ezt anyám sikolymagyarázatként 1948-ban, mint már tudod, Papp Laci első olimpiai bajnokságának évében. Később többször felidéztem anyámnak a belém ragadt képet, de semmire sem emlékezett. Azt viszont mindig elmondta, mintegy kísérőszövegként, hogy nagyon félt a nyilasoktól, a zsidó albérlőnk, Bandi bácsi miatt. 19
