Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Patak Márta novellái
Artos egy láppal övezett nádas közepén élt. Valamikor régen, száz éve is talán, az iskola mellett ásott mesterséges tóhoz embermagasságú nádat telepítettek. Aztán az iskolára nem lett szükség, mert lassan mindenki a városba költözött, de a mesterséges tó körül a nádas burjánzani kezdett, elhódított szinte minden talpalatnyi területet. Víz volt, akárhol leásott volna az ember, forrásvíz fakadt a délvidéknek azon a szegletén. És ott élt Artos, a hajdani iskolaépület egyik termében: nemigen látszott rajta, hogy iskola volt, de ha látszott volna, mostani gazdáját az se nagyon zavarja, nem az a fajta ember volt Artos, akit ilyen csekélységen fennakad. Reggel a nappal együtt kelt, megitta a szíverősítőjét, elszívta a kapadohányát, és nekiállt nádat termelni. Abból élt. Volt bőven nád, a környékből mindenki odajárt, ha a tetőhöz nádra volt szüksége. Jó tíz óra tájban megitta a pohár savanyú homoki fehérborát, aztán ebédig elvolt. Ebéd után ledőlt egy kicsit, ha jó idő volt, mindjárt ott, ahol abbahagyta, ha kicsit fújt a szél, akkor behúzódott a féltető alá, mert úgy tanulta, szélben nem jó elaludni, nem tesz jót az ember fejének. Ha utána fölébred, fejfájással ébred, egész nap csak kóvályogni fog tőle. Délután aztán megint megállt egy-két pohárkára, és sötétedésig dolgozott. Az utóbbi időben azonban mind kedveszegettebben látott munkához. Im- mel-ámmal vágta csak a nádat, szenvedés volt, amíg a tízórási pohár boráig eljutott. Ebéd után meg azt mondta, délután már neki se áll. Azért mégiscsak föltápászkodott, pedig úgy hívta volna vissza magához az anyaföld, mintha azt szeretné, váljék eggyé vele. A múlt héten aztán végérvényesen megállapította, hogy rosszul érzi magát. Nem tudta volna megmondani, abba betegedett-e bele, amit a szomszéd fia mondott neki, aki Amerikából jött haza néhány hónapra, vagy hogy azért mondta-e neki a szomszéd fia, amit mondott, mert elszólta magát, hogy rosszul érzi magát, már nem képes semmire. Mert könnyen mondja Amerikából, hogy dolgozzon kevesebbet, üljön le beszélgetni a tanyaszomszédokkal, ossza meg velük a nyulat, amit vasárnapi ebédnek lőtt. Artos csak hallgatott. Ugyan miről beszélgessen velük? Mikor egész életében csak annyi szót váltottak, amennyit okveden kellett? Most álljon le beszélgetni velük? Mi a fenéről? A nádról? Térdpapucsot vegyenek Az ügyvédnő lecsapta az újságokat az íróasztalra, almazöld blézerét gondosan vállfára akasztotta, betette a szekrénybe, és közben boldogan, ám kissé megütközve állapította meg magában, hogy időnként még mindig olyan felemelő érzés tölti el, mikor becsukja maga mögött az iroda ajtaját, mint amikor először lépett be ide. Az önálló, egyszemélyes irodájába. Ami csak az övé, s ahová az jöhet be, akit ő beenged. Eleinte legszívesebben minden reggel táncra perdült volna örömében, olykor meg is tette, ha nagyon elemében volt, mert így tudta legkönnyebben ün128
