Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Patak Márta novellái
nepelni magában ezt a határtalan boldogságot. Fiatal volt, lelkes és megértő, komolyan vette a feladatát, hogy az embereken segítsen ügyes-bajos dolgaik intézésében. Dehogyis kellett neki titkárnő! Örült, hogy megszabadult titkárnőtől, kollégától, s hogy nem kell mások munkájától függenie. Szó mi szó, megszenvedett érte. Eveken keresztül dolgozott mások helyett. De végre egyedül lehet. Felakasztotta a kabátját, és első útja az irodahelyiségből hátra, a teakonyhába vezetett. A kávéról nem mondott le. Újság és kávé. Miközben a kávét főzte, egy pillanatra elkomorult az arca, de igyekezett gyorsan elhessegetni magától a borongós gondolatot, mert tudta, semmit nem old meg vele, ha olyasmin rágódik, ami ellen nem tehet. Eleget látott már ahhoz, hogy belássa, ingyen semmit nem adnak az életben, és neki az önállóságért azzal kell fizetnie, hogy időnként felbukkan az irodája előtt a térdpapucsos nő. A környéken azelőtt senki sem ismerte, egyszer csak váratlanul megjelent a kiskocsijával, és papundekli dobozaival meg a nejlonzacskóival elfoglalta az árkádok alatti sarkot, s attól kezdve ott éjszakára az lett az otthona. Az ügyvédnő már úgy vette meg az irodát, hogy az akkori tulajdonos figyelmeztette, azért ilyen kedvező a vételár, mert a térdpapucsos nővel nem lehet mit kezdeni, csak télen hajlandó a szállóra költözni, nyáron rontja az ingatlan értékét a jelenlétével. Az ügyvédnő bólintott, hogy tudomásul vette, és a kért gondolkodási idő lejártával úgy ítélte meg a helyzetet, hogy érdemes kockáztatni, egy ügyvédi irodára nézve nem olyan súlyos, ha időnként feltűnik a környéken az árkádsarok lakója. Különben az ingadan marad, legalább addig, amíg az épület áll, a térdpapucsos nővel meg hátha mégis szót lehet majd érteni. Úgyhogy létre is jött az üzlet, az ügyvédnő megvette az irodát, elégedetten látott hozzá a felújításhoz. Nem is volt semmi baj, hiszen a hajléktalan asszony reggel összeszedte a nejlonzacskóit, a kiteregetett kartondobozokat, amin feküdt, felpakolt, és kilenc óra után, mire az ügyvédnő nyitotta az irodát, már régen elcsoszogott a kocsijával. Az ügyvédnő minden reggel úgy kezdte a napját, hogy megitta a kávéját, átfutotta az összes fontosabb napilapot, az aznap éppen megjelenő hetilapban is végignézte gyorsan a címeket, mert televíziót egyáltalán nem nézett, a világhálót hírolvasásra nemigen használta, viszont szeretett pontosan tájékozódni mindenről. Ragaszkodott a nyomtatott újsághoz. Kávéval, újsággal kezdeni a munkanapot, ez volt a luxus, amit kiverekedett magának az életben. Miután becsukta, és szépen összehajtogatva eltette a napilapokat az íróasztal szabad polcára, a fiók fölé, felül hagyva azt a cikket, amelyet ebéd utánra szánt, a hetilapot pedig a hazaviendők jelzéssel ellátott irattartóba csúsztatta, hátradőlt egy pillanatra a székében, végiggondolta, mivel folytathatja még az olvasást, aztán felállt, a konyhába ment, forralt jó két liter vizet a kakukkfűnek, amit fertőtlenítőnek használt, és visszament az újsághoz, olvasott még tíz percig, utána kiment a kakukkfűforrázattal az árkádsarokba, és fellocsolta vele a térdpapucsos nő hálóhelyét. Jó tíz-tizenöt méternyire lehetett az iroda ajtajától az árkádsarok, a szomszéd lépcsőházban is volt köztük még egy üzlethelyiség, csakhogy ahhoz már olyan közel volt a térdpapucsos nő nyári szállása, hogy senki nem merte használatba venni, üresen állt, mióta a hajléktalan asszony odaköltözött. Fliába, az ember már csak ilyen, tele van előítélettel. 129
