Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Száraz Miklós György: Duna
ség. A kezdet. Mindeneknek forrása. Az életé is. A mezopotámiai és óind természetmítoszok kavargó ősvizei, az őskáosz parttalanul hömpölygő folyói jutnak eszünkbe. A víz a teremtés első mozzanata. Először a megtermékenyítő víz létezett, a folyó, az ősóceán, abból merült föl, bukkant elő a szilárd pont: a sziget. Az éden. A vízben, a folyóban történő rituális alámerülés - legyen az a Gangesz, a Jordán, a Duna vagy a Tisza - nem más, mint elfogadás. Azt jelképezi, hogy belenyugszunk a sorsunkba. (A latin fluvius természetes vízfolyást, eret, patakot, az influencia viszont befolyást jelent: melyet az égitestek, a bolygók és csillagok gyakorolnak életünk és sorsunk alakulására.) Az alámerülés visszatérés a mindenségbe, a nagy egészbe, a formálatlan biztonságba. Lélektanilag: vágy az anyaöl után - a keresztény magyarázat szerint: felolvadás az atyában. A folyón való átkelés előtt a görögök gyakran fohászkodtak a folyamistenhez, fésülködtek, hajat vágtak, megtisztálkodtak. Nemcsak a lemerülés, de a vízből való felemelkedés is szakrális cselekmény: a teremtés szimbóluma. A születésé, az öntudatra ébredésé. Vagyis az elkülönülésé. A víz tisztít, lemossa bűneinket. Az éjszakai meztelen fürdőzés pogány rítusában a folyékony őselem, a víz a termékenység biztosítéka. A korai keresztények szerint a természetes vizek - források, folyók és tavak - magukban hordozzák a megszentelés erejét. Nem is kell egyebet tennünk, mint egyszerűen kérnünk Istent, hogy engedje ennek az erőnek a kifejeződését. A kereszt és a keresztelés szó sok nyelvben más-más tőről fakad. Kreuz és Taufe. A latin crux, crucis és baptismus (ebből a spanyol cruz és bautismó). A kereszt, mellette pedig az elmentést, fürdetést, megmosást jelentő görög baptizo. A mosakodás az egyik legősibb rituális cselekedet: a bűnbánat, a megtisztulás szertartása. A keresztelés - akár alámerülés vagy lemosás - a halált és a feltámadást idézi. A folyóba merülő test meghal, a bűnös, tévelygő ember helyett a megújult, tiszta lény támad fel a habokból. Hérodotosz azt írja, Egyiptom a Nílus ajándéka. Az ukrán esszéista meg azt, hogy a Duna a Nílus másik neve. De vajon mi a Duna ajándéka? A Duna ajándéka én vagyok, mondja kacéran a Duna, és megriszálja a farát. Nárcisztikus Duna? A Duna elvan magában? Játszik a porban? Andruhovics szerint Közép-Európa történetében a Duna-Monarchia utópiája tűnik az 85 Megérintetett, 1970 körül
