Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Száraz Miklós György: Duna
egyetlen impozáns árnyalatnak. Hát jó, legyen. De miért nem respublika, kérdezhetjük indignálódva. Nem volt elég Habsburgokból, Romanovokból, Ho- henzollernekből? A Duna ajándéka Baden, Hohenzollern, Württemberg, Bajorország, Felső- és Alsó-Ausztria, Szlovákia stb.P A Duna ajándéka a Duna- táj? És Magyarország a bokréta rajta? Legyen a Duna ajándéka a delta. Ukrajna és Románia osztozik rajta, de a delta hasonlíthatatlanul nagyobb hányada Románia területén éri el a tengert. Az északi, Kilijai-ág a vízhozam kétharmadát hordozza. Délebbre a Tulceai-ág, mely megint kettéválik Sulinai- és a legdélebbi, Szent György-ágra. Varázslatos világ ez. Mesevilág és szörnyűség. Csoda és kegyetlen valóság együtt. Ha kimondjuk, egyszerre idéződik bennünk a védelemre nem szoruló, vad természet csodája és a maláriás láz, a mocsári szúnyoghad, a leprasziget, a diktatúra évtizedeiben halálra dolgoztatott fegyencek rémképe. Mi most maradjunk a csodánál. Itt még a helynevek is mesések: Babadag, Mahmudia, Caraorman, Gorgovac. (A régi Izmaik, mely a török delta nagy erődje volt, Byron is megénekelte.) Ez a mintegy ötezer négyzetkilométeres terület megragad, marasztal. Szó szerint is, mert lápjai, mocsarai az idegennek alig-alig járhatók, aki belekeveredik, könnyen végleg ott ragadhat. Itt minden mozog, inog, billeg, hullámzik, fodrozódik, hajlong, süllyed és emelkedik. A szélesen hömpölygő folyó százezer tonnaszám rakja le, teríti el a homokot, zátonyokat és szigeteket épít, aztán saját munkáját kerülgeti, eltorlaszolja önnön útját, majd egy nagy lélegzettel, egyetlen hatalmas áradással az egészet a tengerbe mossa. Úszó szigetecskék, pocséták, tünékeny tavak és erecskék, lápok, vizenyők, in- gó-bingó mocsarak és illékony, el- majd ismét feltünedező csatornák vízi és nádi labirintusa ez. Hal-, vad- és madárparadicsom. És ha az, akkor a halászok, vadászok, kutatók és természetbarátok édene is. Kirándulóhajók és halászbárkák, rezervátumok, kikötők, kamionok, tengerjáró és kotróhajók, ladikok, egyhelyben ringó, kopott lakóhajók, uszályok, hatalmas daruk, konténerek, tartályhajók világa. Három nagy ága mellett buja zöld mezőkön, virágos réteken, bugyborgó lápokon, sűrű nádrengetegben, dombok és lapályok közt megbújó, mozdulatlannak tűnő millió erecskén és csatornán igyekszik a folyó a tengerbe. A deltában több mint ötven település létezik: halászfalvak, melyeknek főutcája maga a víz, valamelyik csatorna vagy erecske. Ha valamicskével feljebb, a bolgár-román szakaszon olykor úgy éreztük, mintha mediterrán tájban úszna az elnehezült, lusta folyam, most Afrikába érkeztünk meg. A sivatagi nap hatalmas korongja súlyos lampionként függ a horizonton: valóban Nílus lett a Duna. Leküzdhetetlen vágy kél bennem, hogy a folyóról is szóljak már valamit. Nem a hidakról, a várakról, mesékről és legendákról, hanem a folyóról. A folyó vízről. Mindenről, ami nem körülötte, hanem benne van. Iszap, kavics, korhadék, törött kagylóhéj. Sömlyék, limány, mederkottyanó. Ovzátony és folyózug. Cascade (lépcsős vízesés) és sellő (meredek zuhatag). A nevezetes Margaritana (Nem, nem pizza!): a folyami gyöngykagyló. Bármi, ami anyag. Ami a folyó Dunához tartozik. Mindegy, hogy mi, csak ne ember legyen. Mert 86
