Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 7-8.szám - Mánta György: Zoro és Huru
MÁNTA GYÖRGY Zoro és Hum Egy júliusi vasárnap vettük észre őket, ebéd közben, a kitárt konyhaablakon keresztül, mely a parkba vezető lépcsőre nyílt. A lépcső tövében gubbasztottak, szorosan egymás mellett, fölemelt orral szaglászták a húsleves kiáramló illatát. Az egyik kicsi volt, csimbókos, koszos szőrzettel, a másik sima, koromfekete bundát viselt, s amennyire ültében ki tudtuk venni, jóval termetesebb volt a társánál. Ékelődő nagybátyám szeme akadt meg rajtuk, amikor egy tréfának szánt idétlen kérdése miatt - anyi csámcsog, vagy api csámcsog? - édesanyám megbotránkozásában fölállította az asztaltól. Távoztában ő kiáltott vissza apámnak, hogy sógor, két kutya feni rátok a fogát. Erre fordultunk mindnyájan az ablakhoz. Paraszt származású apám szerette az állatokat, nyomban megsajnálta a két gazdátlan ebet. Keresett egy selejtezésre ítélt lábost, dugig töltötte a maradékkal, majd elindult vele, hogy kivigye nekik. A kutyák viszont, mintha megriadtak volna a közeledő idegentől, nyomban futásnak eredtek, nekivágtak a parknak, és eltűntek a bokrok között. Édesapám az udvar közepére tette a lábost, én pedig, félbehagyva az ebédet, két öcsémmel átfésültem utánuk az egész kertet, de a nyomukra se leltünk, pedig szorosan egymás mellett haladtunk, kerítéstől kerítésig, nem is egyszer. Másnap reggel édesanyám azzal ugrasztott ki bennünket az ágyból, hogy a lábos üres, vagy visszajöttek a kutyák, vagy a szomszédok macskái laktak jól. Vakáció lévén, egész délelőtt bóklásztunk a környéken. Mindig is szerettünk volna kutyát tartani, s most abban bizakodtunk, hogy ezt a váratlanul felbukkant kettőt, ha rájuk találunk, valamilyen úton-módon sikerül visszacsalogatni. Anyánk ismerte a vágyunkat, s mire lógó fejjel hazaérkeztünk ebédelni, a lábos már az udvar közepén volt, megint csordultig töltve az előző napról megmaradt fölösleggel. Kapkodva ettünk, szüntelenül az udvart kémlelve, hátha a szerencse most a pártunkra áll. Már a süteményt szeleteltük, amikor legfiatalabb öcsém fölkiáltott.- Itt vannak! A szeméttároló felől jöttek, elöl a kicsi, meg-megállva, bizalmatlanul szimatolva, nyomában a fekete, jócskán lemaradva, lomhán, szinte vonszolva a hatalmas testét. A lábos előtt a kicsi megállt, alaposan körülnézett, szaglászott, hegyezte a fülét, majd társával együtt nekilátott a falatozásnak. Amint a lábos kiürült, s ők 58
