Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 6. szám - Szerdahelyi Zoltán: Az igazi KRISZTINA
bői, eredeti népdalokat, magyarokat, svábokat. Mi csak ültünk a tűznél, és azt se vettük észre, hogy fázunk. Annak ellenére, hogy Zsoltnak nem volt erős hangja, inkább halkan énekelt. De az a hang, ahogy énekelt, az most is a fülemben van! És mindenki fülében, aki még él abból a társaságból. Dermedten hallgattuk - elakadt a lélegzetünk is! De nem csupán ezért volt fontos az a hideg május ott Délegyházán. Ezt követően Zsolt kirepült Párizsba, hogy harmadik feleségével ott találkozzék. Párizsban tüdőgyulladással került kórházba, míg én vesemedence-gyulladással szenvedtem itthon. És ez később mintha folytatódott volna: neki tüdőrákja lett, nekem pedig veserákom. Közben a küzdelmes (bár olykor szívet melengető) ellenzéki tevékenységnek is köszönhetőén, elkövetkezett a várva óhajtott rendszerváltás. Gondolom, Csalog Zsolt - ki közben végleg hazatelepedett amerikai tartózkodásából - megsokszorozott lelkesedéssel és erővel vett részt a politikai közéletben! Zsolt, bár kvázi ő az egyik kitalálója az SzDSz-nek - mivel ő sürgette legjobban, hogy legyen párt végre már belőle - a Jurta-beli megalakuló ülésen nem volt ott. (Én a számvizsgáló bizottság tagjaként vettem részt az ülésen.) Ámde, ami a lényeget illeti: ’90 márciusában levelet intézett Kis János pártelnöknek, kérve, hogy vehessen részt a választási kampányban. Önként és dalolva, hiszen itthon van, terepismerettel is rendelkezik, tud vidékiül - hogy leveléből idézzek —, és van szabad ideje is... Am hiába ajánlkozott - nem igazán vették igénybe. Később ismét jelentkezett, és én is jelentkeztem, hadd mehessünk kampányolni SzDSz színekben. Végül ’90 tavaszán, az én akkor 12 éves Zsigulimmal, elindulhattunk a végekre. Barcsra, Szekszárdra, és Paksra, Ercsibe, alföldi tanyákra - keresztül-kasul az országban. Máig őrzöm a naplóm, benne a dátumokat és a helyszíneket. Na, tehát kampányoltunk! Mentünk és mentünk és mentünk, bár a kutya nem fizetett bennünket, se benzinköltséget, se semmit. Általában hajnali háromkor értünk haza, összeestem. Másnap előadások a Külkereskedelmi Főiskolán, plusz a maszek munka - de a szerelemre is maradt még idő. Tehát teljes életet éltünk - ha hulla fáradtan is. Ez annyira sűrített élet volt, de annyira sűrített élet, mégis nagyon örülök, hogy megéltem. Akkor is, ha tudom, hogy nagyon átvertek bennünket! Kornai János 1989-ben adott ki egy könyvet, „Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében” címmel. Arról, hogy mi a teendő Magyarországon, hogy a létező legkisebb vérveszteséggel éljük túl a rendszerváltást. Én a Hiány c. lap gazdasági rovatvezetőjeként elhatároztam, hogy valahogy megjelentetem e fontos műnek - legalább a lényegét. Ennek érdekében 24 oldalba sűrítettem a könyvet. Kornai János meghívott magához, és természetesen gondosan ellenőrizte az általam készített átiratot. Mai napig őrzöm emlékként akkori beszélgetésünket, arra pedig kifejezetten büszke vagyok, hogy egy betűt sem változtatott a szövegen. Az már más kérdés, hogy sajnos sem a Eliányt, sem az eredeti Kornai-könyvet nem olvasta szinte senki. Sőt, amikor egy kampányösszejövetelen ebből idéztem, a kis Rajk felcsattant: ,Jaj, csak azt ne mondd, 66
