Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Varhot Imre: Sobricsalád Vasmegyében

jait, kezén a’ nehéz békók helyett könynyü láncz csörög, - ’s még ez is a’ legédesebb szerelem rózsalánczával van eltakarva. Fogva volt ő ’s még is szabad vala, mert a’ porkoláb háza körül kellett szolgálatokat tennie, de azért úri módon élt; - rab volt ő, de minthogy az általa meghódított porkolábné sziv- börtönében kapott helyet, - a’ szenvedés ürömpohara helyett az örömélvek kéjserlegét ürítgeté.

E’ szerelmi viszonyt a’ nép költészet-múzsája csakhamar énekbe önté, ’s a’ nép ajkain még mai napság is ekként hangzik arról a’ nóta:

Sobri Józsi a’ pinczében Kalamáris a’ kezében,

Csak azt írja levelében,

Porkolábné az ölében,

Porkolábné aranybárány,

Aranybetü van a’ vállán,

A’ ki aztat elolvassa,

Sobri Józsi neve rajta.

Porkolábné fejketeje Arancsipke az eleje;

Az sem az ő pénze ára,

Sobri Józsi vette rája.

Sobri Józsi kaszát lopott,

Abból sarkantyút vágatott;

Udvaromban meg ne pendítsd,

Bús szivemet ne szomoritsd.

Ezen boldogító szerelmi viszony nem engedé Sobri szívét a’ börtön falai közt ’s a’ pálczaütések alatt sem megkeményedni, sőt gyöngédebb érzelmeket költött fel benne, ’s győzelmének öntudata büszkévé tette őt. E’ mellett az ügyes növeli társalgás, ’s azon körülmény, hogy egy rabtársától írni és olvasni megtanult, egy kis műveltséget, ’s nagyobb életrevalóságot kölcsönze neki, szóval, a’ börtönélet különös átalakító behatással volt reá, úgy, hogy mikor a’ két év elteltével kikerült e’ képezdéből, családja és a’ környék emberei alig ismertek reá, ki szennyes, rongyos gúnyáját a’ börtönben tiszta és cziffa ruhával cserélvén ki, igazi nyalka, délczeg betyárként, kész kalandorként tért vissza házi tűzhelyéhez. A’ vidék népe, ki előtt Sobri Józsi úrias szerelmi kalandja miatt most már egészen regényes színezetben tűnt fel, csak felőle beszélt; a’ hölgyek fülig szerelmesek lettek belé, legénytársai irigy szemmel néztek a’ felettök annyira kitűnőre, a’ rósz czimborák „próbált ember”ként üdvözölték, ’s tisztelték őt, és talán csak előre látó öreg apját ejté aggodalomba e’ szerencsésnek tetsző fordulat.

Mindez Sobri Józsit elhízottá, vakmerővé, ’s méginkább dicsvágyóvá tette. Úgy tetszett neki, mintha a’ hízelgő vak sors szüntelen ezt susogná füleibe:

47