Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 1. szám - Shubry, A' magyarországi rabló

Josephstadtból levelet irt atyjához, ’s bűneit őszintén megvallá, azokat a’ szük­ségnek tulajdonítván; ’s a’ nélkül, hogy engedelmet kért volna, kinyilatkoztatá, hogy atyját, kire magát méltatlannak érzi lenni, többé látni nem fogja. E’ pillanattól fogva rabló sereg’ felállításával foglalatoskodott; és seregének mind katonai, mind polgári organisatiót igyekezett adni. Hathatós ékesszólása által számos tanulót, altiszteket, és tüzes, elvetemedett, és adósságokkal terhelt ifjakat hódított magához. Rövid idő alatt száz ember’ feje volt, kik majd együtt, majd kisebb osztályokban a’ legvakmerőbb tetteket vitték véghez, Shubry mindig maga vezette őket ütközetre, meghatározván előbb a’ helyet, hol elszéledés’ esetében ismét találkozzanak. A’ legközelebbi junius hónapban komoly ütközete volt egy század huszárral. Shubry sebet kapott; ’s két huszár üldözte őt, mindazáltal siker nélkül. Ugyanazon este elég vakmerő volt még is bemenni Seyedre (Szeged), hol a’ huszárok szállásoltak; ’s ott enni ült a’ fogadó’ vendégei közé, kik köztt a’ beszéd természetesen a’ hires rablórul folyt.-Ismerik őt az urak?-felszólalt hangosan. „Nem” vala a’ közönséges felelet.-De én, én ismerem. „Ugyan miilyen!”-Harminckét éves; öt láb, hét hüvelyk magas; vállai elég erősek az urakat mind elbírni; ’s magatartása olly szelíd és búskomoly, hogy kegyeteket, asszo­nyaim, mind elhódítná. Épen most karját felkötve hordja, de a’ másikban elég ereje van ezen asztalt felborítani. Bő, bársony lovag felsőruhát hord, ’s fekete nadrágot és magyar csizmát.’ „Hiszen, úgy épen ollyan, mint maga uraságod” felkiált egy a’ jelenlevők közül.-Kétség kívül; mert ime, maga Shubry az, ki az úr’ egészségéért iszik.’ ’S miután a’ kiürített poharat az asztalra nyugalmasan visszatevé, eltűnt. Más számos anekdotát is beszélnek róla, mellyek hasonlóképen nagy bátor­ságot ’s erős természetet mutatnak. Serege nem kiéhezett parasztokból, koldu­sokból és közönséges tolvajokból ’s gazemberekből áll, hanem ollyanokból, kiket egyedül a’ vétek, nem a’ nyomorúság sülyesztett el. Shubry a’ maga serege közt kemény rendtartást állított fel; ’s hogy katonáinak buzgóságát gyakorolja és éleszsze, jutalmakat talált-ki azok’ számára, kik legjobb zsiványok; ’s a’ testi gyakorlatokban és fortélyokban legkitűnőbbek. Van egy hozzá méltó hadnagya is, Karpfen Villiam, regensburgi születés, ki azelőtt színész volt. Most az egész sereg a’ Kárpátok közé Sziléziába vonta magát. Vágynak mintegy ötszázan, jól felfegyverkezve ’s ki tanítva; ’s már néhány ütközetjök volt a’ császári seregekkel. El vágynak osztva battalionokra, mel­lyek közül mindeniknek minden szükségessel ellátott társzekere van. A’ zsák­mány az erdőkben van letéve, és elrejtve, mind addig, míg annak eladására alkalom nyílik. Egy rendes kincstárnok fizeti mindenkinek díját ki; ’s orvosi szolgálat is van a’ sebesek’ és betegek’ számára. Shubrynak szándéka, erejét egy század lovaggal nevelni. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom