Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 5. szám - Hírek és különféle a megyéből
Hírek és különféle a megyéből Trefort minister Szombathelyen. Múlt számunkban irtuk már, hogy Trefort Ágoston m. kir. vallás és oktatásügyi minister úr junius 26-án Szombathelyre érkezett, s a reggeli órákban kirándult a jáki árpádkori templom ismételt megtekintésére. Ez alkalommal a minister kijelenté, hogy a nagybecsű építészeti műemlék helyreállítását most már elodázhatatlanul végrehajtani kell. Ä költségekre, melyek mintegy 100.000 forintot rúgnak, állami alapokból is utalványoz, de a nagyobb résznek közadakozás utján kell előkerülnie. A minister úr itt időzése alkalmával fogadta a nála tisztelgő küldöttségeket, azok között a megye, a város, a tanárikar s az izr. hitközség küldöttségét. Megtekintette a vasmegyei régiségtárt, a főgymnásiumi múzeumot, az árvaházat s az iskola épületeket; el akart látogatni a városházához is, de ezen szándékban közbejött körülmények gátolták. Délben a megyés püspök fényes ebédet adott. Délután 4 órakor, daczára a szakadó esőnek, a minister úr Herénybe rán- dult ki Gotthárd Sándor és Jenő urak természettani műcsarnokának megtekintésére. Kíséretében voltak Hegedűs Candid Lajos, acad. tag, ministeri tanácsos, Takács Lajos főispán, Széli Ignácz alispán, dr. Kunc Adolf igazgató, Reiszig Ede megyei főjegyző. A minister kíséretével mintegy félóráig szemlélte a műcsarnokot, s minden egyes tárgyat különös figyelemre méltatott, s érdekkel kérdezősködött azok e- redete felől. Elismerését fejezte ki az ifjú természetbúvárok saját készítményei felett. Végül a műcsarnok emlékkönyvében nevének beírásával örökké meg Herényben való időzésének napját s a legszivélyesebb bucsuvétel után távozott. A minister az esti 6 órai vonattal városunkat elhagyta. (Vasmegyei Lapok, 1880. június 1.) Tudós vendégei voltak a napokban városunknak. Dr. Beöthy Zsolt, a budapesti tudományegyetemen az aesthetika kitűnő tanára és dr. Szalay József Gleichenbergből való visszautazásuk közben látogatták meg városunkat, melynek törekvő emelkedéséről való kedvező hírek vonzották őket körünkbe. A tudós vendégek a premontrei tanárikar barátságos társházában a legszivélyesebb fogadtatásban részesültek. Csütörtökön délután két kocsin kirándultak Kőfalvy Vidor főgymnásiumi igazgató, dr. Burányi Gergely és Kárpáti Kelemen tanárok kíséretében Jákra, a páratlan művészeti szépségű román styl- ben épült középkori templom megvizsgálására. Itt az apát úr szokott udvarias szívélyességével fogadván őket, nagy készséggel szolgált mindennemű felvilágosítással. Az egész épület müszerkezete, de különösen az apsis és portale remek volta annyira elragadta a szaktudós, dr. Beöthy Zsoltot, hogy feltette 27