Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 4. szám - Kulin Ferenc: A 'polgárosulás' érelme
ban felgyorsuló „idegenszerű” polgárosulás, majd a kiegyezéssel kezdődó' vadkapitalizmus kezelhetetlen társadalmi feszültségei az esztétikai és kritikai gondolkodást is a nemzeti önvédelmet szolgáló doktrína megalkotására késztetik. Eszerint a költészetnek nem az a feladata, hogy „az anyagi élvek mohó sóvárgását”, vagy az „anyagi ínséget” ábrázolja (Greguss Ágoston: A materializmus hatásairól, 1859.) s „oly szenvedéseket tárjon fel, melyekre balzsam nincsen”, s ezért „a szigorú valóságba taszítson, mely elől éppen hozzá akaránk menekülni” hanem az, hogy ideált nyújtson, vigasztaljon, s hozzá segítsen az „erkölcsi kiengesztelődéshez” (Arany János kritikája Friedrich Hebbel Anya és gyermeke c. költeményéről; Szépirodalmi Figyelő, 1860-1861.), Ez a szemlélet képezi Arany, Erdélyi és Gyulai kritikai tevékenységének közös alapját, és ez a kiindulópontja annak az ideológiai offenzívának is, melyet majd Bérczy Károly (A külföldi regényirodalom-, Budapesti Szemle, 1858.), Greguss Ágost (A 'materializmus hatásairól-, 1859., Általános észrevételek legújabb szépirodalmunk körül-, 1856.) és Salamon Ferenc (Világirodalom-, 1855. Irodalmi tanulmányok, 1889., Balzac összes munkái-, Budapesti Szemle, 1858.) indítanak a nemzetietlen kapitalizmus és az eszménytelen materializmus ellen. (Jelentősebb íróink, költőink közül csak Eötvös /Uralkodó eszmék/, Vajda /Polgárosodás, Onbírálat/ és Arany László /A délibábok hőse, A hunok harca, Bírálat Asbóth János Magyar Konzervatív politika c. röpiratáról/) foglalnak állást a nemzeti jelleg rovására történő polgárosulás mellett!) Ismétlem: a polgáriasodással szembeni ellenállásnak ilyen fokú kiéleződése a 19. század második felét jellemzi, ám annak szemléleti és magatartástörténeti mintája csaknem egy évszázaddal korábbi eredetű!12 A Polgárosodás és irodalom c. konferencia előadásai - kiváltképpen a dzsentri értelmezéstörténetét érintő elemzések azzal a tanulsággal szolgálnak, hogy az identitást védő magatartásminták, a spirituális szükségletek, a morális indítékú ellenállás hajlamai legújabb kori polgárosulásunk történetében is erősen hat- nak.Tarjányi Eszter munkája (A dzsentri exhumálása) elsősorban a marxista irodalomtörténetírás sematikus társadalomképét rajzolja át, de a fogalom egykorú használatának következetlenségeire is rámutat. Nemeskürty István álláspontjával egyetértve szögezi le: „a tények cáfolják azt a közvéleményben még mindig élő (...) hiedelmet, mintha a kiegyezés után egy elvtelen, léha kártyás, párbajhős, hatalomvágyó gentry réteg kaparintotta volna a kezébe a hatalmat.”13 „A történetírás tehát kezdi felmérni és revideálni az eddig bevett, automatikusan továbbhagyományozott és sohasem ellenőrzött állításokat, egyúttal kezdi leválasztani a dzsentriről szóló újabb és kevésbé elítélő, elfogult diskurzust a korábbiról. Ez a most elfogultnak nevezett, a kanonizált dzsentriről való kép Gyáni Gábor szerint a dualizmuskori értekező próza állításaira támaszkodik, és szinte az újabb történettudományi diskurzus a régebbi álláspontok, valamint a konkrét mikrotörténeti felmérések szembesítésével indítható.”14 „Mi hát akkor a dzsentri fogalmának csoportképző jegye, ha minden eddigi állítás cáfolat és elbizonytalanítás tárgyává vált? Gyáni Gábor az identitás fogalmát veti fel. Lehetséges, hogy ez lenne az új lehetőség a pontosabb körülírásra és a magyarázat arra, hogy miért is tudott ez a réteg, ha 10
