Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Száraz Miklós György: Duna

peszkedő Alföld, a kelet-európai sztyepp legnyugatibb darabkája. Jobb és bal part. Nyugat, szemben a Kelettel. Sok hozzánk érkező' idegen érezte már azt, amit egy XX. század eleji utazó így foglalt össze: „Kelet felől utazva Nyugat- Európa felé, Budapesten éri először az utast a Nyugat lehelete. Viszont Nyugat felől utazva Kelet-Európa felé, itt éri először az utast a Kelet lehelete.”

Harkányfürdői részlet 1969

Akkor hát itt, az ország közepén a Duna megint határvonal? Világokat választ el és kapcsol össze? Középpont és periféria, végpont és kezdőpont egyszerre? Metternich osztrák kancellár, a Szent Szövetség apostola, aki bennünket, magyarokat sosem kedvelt, azt mondta, a Rennwegen, a Bécset átszelő országúton túl kezdődik Ázsia. A tálján Duna-utazó, Claudio Magris vagy ismeri a rosszmájú osztrák hagyományt, mely magyar Ázsiával riogat évszázadok óta, vagy a létező magyar Duna-táj ragadja meg, midőn a következő sorokat veti papírra: „a robusztus, egyszersmind lomha magyar táj máris a kelet, az ázsiai sztyeppék, hunok és besenyők, netán a félhold még friss nyomát őrzi”.

Azt mondják, a tájban ott vannak a lakói is. A városban is. Egymást formálják.

Budapest. Hegyek, sík, hatalmas víz. Micsoda grandiózus tér! Igazi középeurópai színpad. Duna-színpad. És ebben a képben, a fővárosunkéban benne vagyunk mi magunk is. Dicső múltunk, álmaink és ábrándjaink, megvalósulatlan terveink. így van ez persze minden várossal, de nem mind képes ezt ennyire világosan kifejezni. Ez a város egy hajdani birodalomról mesél, Atlanti-óceánig és Córdobáig, görög Attikáig kalandozó lovasokról, középkor végi európai Eldorádóról, három tengeres nagy álmokról, gőzös ábrándokról, diadalokról és szűkölő, rút ijedtségről, Monarchiáról, összeomlásról, őrültség92